Kezdőlap / Gombás betegségek / Lábgomba – az én történetem

Lábgomba – az én történetem

Sokáig voltam abban a boldog tudatlan állapotban, amely révén halovány elképzelésem, tapasztalatom nem volt arról, hogy mi is az a gomba, pontosabban gombás fertőzés.
A katonaság alatt sikerült először beleszaladnom egy ilyen történetbe, ami főleg a közös zuhanyzó és az egyforma, emiatt könnyen összekeverhető szép zöld papucs miatt eshetett meg.
Egyik este egész napos viszkető érzés után megvizslattam a lábamat és ijedten konstatáltam, hogy hámlik vörös és őrjítően viszket.
A szobatársaim hamar felvilágosítottak arról, hogy ez a lábgomba, és keresetlen tanácsokkal láttak el a láblevágástól a kenőcs beszerzéséig.
A család révén sikerült egy krémet szerezni, ami sikeresen el is mulasztotta, viszont onnantól kezdve visszatérő vendég lett nálam a lábgomba. Közös fürdő, strand, közös zuhanyzó mind mind egy nap alatt újra előhozták nálam ezt a gondot.
Mint kiderült sosem sikerült gyökeresen kiirtani, hanem csak tünetileg kezeltem.
Az első komoly áttörést egy hintőpor jelentette, amelyet folyamatosan használva sikerült évekre megszabadulnom a lábamon tenyésző faunától.
A helyzet akkor lett ismételten rosszabb, mikor a munkám miatt sokszor kellett 24-36 órákat folyamatosan dolgozni és cipőm adta lehetőségek ismét visszahozták a lábgombát.
Ekkortájt már nős voltam és a párom találta meg nekem azt a krémet, amivel sikerrel tudtam rövid idő alatt látványos eredményeket hozva hosszú időre eltüntetni a gombát a lábamról.
Először a párom előtt is erősen szégyelltem ezt a dolgot és titokban próbáltam küzdeni ellene, de csak annyi eredményt értem el, hogy a közös zuhany miatt az ő lábára is áttelepedett.
A reklámokban gyakran említett krém valamint egy általános fertőtlenítés után mindketten rövid idő alatt meg tudtunk gyógyulni olyan szintre, hogy most már nagyon nehezen jön elő a lábamon, aminek nagyon tudok örülni.
Összegezve tehát a lábgomba egy olyan kellemetlen betegség, ami bármikor támadhat, de a gyógyításra igen is oda kell figyelni, mivel ha szégyelli az ember azzal magán nem segít de a környezetének is nagyon kellemetlen perceket okozhat.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan ismerjük fel a gombás bőrbetegségeket?

Leggyakoribb bőrgyógyászati kórképek közé tartozik. Bőrről átterjedhet a körömre és körömről is a bőrre! Általános …

Leave a Reply