Kezdőlap / Ezoterika / Mi az ezoterika?

Mi az ezoterika?

Az ember mindig is kíváncsi volt arra, hogy mi van a születés előtt illetve a halál után. Van-e szabad akaratunk vagy előre elrendeltetett mindenkinek a sorsa és ez ellen nem tehetünk semmit? Tudhatjuk-e hogy mit hoz a jövő? Ezekre a kérdésekre adnak választ az ezoterika egyes tanai.

Az ezoterika titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek. A szó a görög eredetű ‘ezoterikosz’- ból származik , melynek jelentése: belső, benső. Tágabb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást jelenti. Szűkebben nézve pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudásra utal.

Az ezotéria az emberiséggel egy idős, hiszen azóta keressük a választ az élet nagy kérdéseire. Azonban az 1960-as években a New Age mozgalom megjelenésével az újra felfedezéséről beszélhetünk.

Ezoterikus tanok illetve ezotériára épülő tanok igen sok félék. Csak hogy néhányat említsünk ide tartozik az okkultizmus, a mágia, az asztrológia, a spiritualizmus. De ide sorolhatók egyes vallási jellegű irányzatok is mint a sámánizmus, sátánizmus, ezoterikus buddhizmus, szúfizmus és még jó néhány kevésbé ismert irányzat.

Ezeknek a tanoknak, irányzatoknak megvannak a maga követői, ám ezek általában jóval kevesebben vannak, mint mondjuk egy nagy vallási irányzat hívei. Az ezoterikus tanok egy része, mint például az asztrológia, már a legtöbb ember számára elfogadott dolog. Ha nem is hisz benne feltétlenül valaki, megbotránkozni nem fog rajta. Viszont a kevésbé ismert tanok és legfőképpen azok, amik homlok egyenest mást állítanak, mint amit az ember általában hall, azok gyakran nagy felháborodást és ellenszenvet keltenek.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A numerológia valóban tud segíteni?

A numerológia sok ezer éves tapasztalati tudomány. Segíthet neked abban, hogy megismerd jobban magad. Megismerd …

Leave a Reply