Kezdőlap / Étel és ital / Kávé / Milyen a jó a kávé?

Milyen a jó a kávé?

A válasz egyszerű lehet: amit szeretünk. A köztudatban az terjedt el, hogy a kávébabból főzött kávé az „igazi” kávé, a porból főzött pedig a „műkávé”. Mégis mindkettő fajt ugyanazt tartalmazza, de az embereknek sokszor rossz tapasztalata van az instant kávékkal kapcsolatban, főleg minőségi szempontból. Sok helyen pótkávéból, kávékeverékből állítják össze.
A kávéivási szokások legtöbbször abból erednek, hogy kitől mit láttunk. Például a szüleinktől amit látunk, az valószínűleg ránk is ragadhat. A nők inkább tejeskávét isznak, a férfiak inkább magába, feketén, esetleg kevés cukorral.
Gyerekkoromra emlékezve, mindig is édesapám volt az egyik nagy példaképem, ő mindig kávézik. Így persze én is szerettem volna. Először egy picit kaptam egy nagy adag tejszínnel elkeverve, majd sok tejjel elkeverve picit, majd a végén én is beálltam a „rendes” kávé fogyasztok sorában.
A kávénál alapszabály, hogy megvételekor nem szabad spórolni. Érdemes nagyobb mennyiségben venni, hiszen a csomagolásért kevesebbet fizetünk akkor.
A babkávé cserjéjének két legismertebb fajtája van: az Arabica és a Robuszta. A legtöbb kávéforgalmazó ezt a két cserjét dolgozza fel az üzemeiben. Magyarországon főleg Robuszta kávét forgalmaznak.
Az Arabica kávé ízben és aromában is sokkal jobb, mint a Robusztáé, viszont minden pozitív mellett van negatív is: koffeintartalma is kisebb. Kevés savat tartalmaznak, ez hosszan megmaradó karamellás utóízt eredményt. A kávészem érzékenyebb a környezeti körülményekre, ezért az árbeli különbség.
A Robuszta kávécserje sokkal igénytelenebb és több termést hoz. Alacsonyabb rendűnek tartják a kesernyés íze miatt. Emiatt olcsóbb mint az Arabica. Azért nem szabad leírni ezt a kávéfajtát, egy jól pörkölt robuszta kávé arabicával keverve kiváló keveréket eredményez.
Az eszpresszóként ismert kávé csak a megfelelő robuszta kávécserjéből nyerhető ki.
Bárki írhat amit akar, hogy mi a jó kávé, de mindenki maga találja meg a számára megfelelőt.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vajon tényleg ártalmas a kávé az egészségre?

Mostanában elég sok ember fogyaszt kávét. Vannak, akik el se tudják képzelni a napjukat kávé …

2 hozzászólás

  1. Én a Segafredo Zanetti -re esküszöm! :) :)

Hozzászólás