Mopsz

Rendkívül hosszú múltú, valószínű, hogy kínai eredetű, de vannak, akik azt állítják, hogy holland, vagy európai a kutya. Társasági kutyák legnagyobb testű fajtája. A 21. század folyamán a mopsz kiment a divatból. Ez leginkább felépítése és megjelenése miatt történt. Mopszokat kereszteztek angol buldogokkal, és ezeket a „korcsokat” mopszként adták el. Viszont kezdett eltűnni a fajtára jellemző vonások: fekete maszk, rövid zárt szőrzetet gyapjas kezdte felváltani. Míg nem kezdték versenyszerűen tenyészteni addig nem volt népszerű a kutyafaj. Ennek bekövetkezése után új lendületet kapott a mopsz tenyésztés. 21 század új mopsz egyedeire a zömök testfelépítés volt jellemző. 1860-ban az angolok megszállták Pekinget akkor két mopszot zsákmányoltak. A két kutya olyan volt, mint két tojás. Twickenhambe kerültek. 1883-ban megalakult az angol kennel. Fekete mopszok csak 1886tól kaptak komolyabb szerepet. 2 éve koráig hiperaktív ekkor következetesen neveljük. Utálja, ha gazdája haragszik rá, és imád enni ezért nem veti meg a jutalomfalatokat. De vigyázat, hízásra hajlamos. Megtévesztő a külseje. Ráncos képű, dülledt szemű, zsémbes arckifejezést öltő valójában vidám, érzékeny, hűséges, szeretetre éhes, gyengéd kutyus. Jó természetű nyugodt és kiegyensúlyozott. Szereti a gyerekeket és nem agresszív. Lakásban kiválóan tartható, rövid orra miatt viszont nem élhet egész évben, a kertben. Az orra miatt röfögő, prüszkölő hangokat ad ki. Családi kutya. Nem zavarja a szomszédokat, ritkán ugat. Nem bírja a nagy meleget, és a hideget sem. Szereti, ha többen is vannak, így tud kivel játszani. Kis termetű, zömök kutyafajta. Négyzet alakú a teste, és feje tipikusan golyófej. Szeme nagy, sötét, ezért az embernek mindig olyan érzése van, mintha szomorú lenne. Rövid szőrzete fényes, és nem igényel sok ápolást. Színe lehet ezüst, fakó, barack, fekete. Homlokredő és fekete maszk a legjellemzőbb a fajtára. Súlya 6-10 kg mozog. 30-32 az ideális magasság.

Mopsz etetés:
6 hetes korig anyatej
6 hónapos korig napi 4x
6-9 hónapos korig napi 3x
9-12 hónapos korig napi 2x
1 éves kortól napi 1x vagy 2x
Tilos neki fűszeres, zsíros kajákat adni, és KRUMPLIT!

Ne túl forrón, de ne is hidegen add oda! Amikor evett, akkor pihenésre van szüksége. Egészségtelen, ha teli gyomorral mozog. Mindig legyen előtte víz.
2 féle eljárás van:
1. Meghatározott időnként ad a tulajdonos neki enni. Ekkor vigyázni kell arra, hogy azonos időpontban adjunk neki enni. A kutya egy idő után percnyi pontossággal fogja várni az ételt.
2. Amikor hagyja, hogy a nap 24 óráján keresztül akkor táplálkozzon, amikor eszébe jut. Ezt hívják önetetésnek. Ebben az esetben a kutyus meg tanulja szabályozni a fogyasztását.
Ne szoktassuk ételkunyerálásra! Lehet, hogy aranyosan könyörög az ételért, de akkor se adjunk neki.
Ügyeljünk arra, hogy ugyanott és ugyanabban az edénybe adjunk neki enni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Mopsz, aki úgy tud nézni…

MOPSZ csupa nagybetűvel. Édes, aranyos, vidám kis kutya. És úgy tud nézni a gülü szemeivel, …

Hozzászólás