Kezdőlap / Önismeret / Ezoterika / Önmegismerés

Önmegismerés

Születésünk pillanatában lényünk már több részről is meghatározott. Szüleinktől öröklünk bizonyos genetikai tulajdonságokat, hat ránk a bolygók elhelyezkedése és egymással való kapcsolata (ezzel foglalkozik az asztrológia), valamint hat ránk a Föld – mint harmadik szülő – energetikai állapota (ezzel foglalkozik a kronobiológiai pszichogenetika). E tulajdonságaink megismerése fontos, mivel ezek a születési jellemzők egész életünkre meghatároznak bennünket.

Természetesen ezeken kívül még más hatások is közrejátszanak életünk folyamán. A környezeti hatások, a neveltetés, a szülőktől kapott viselkedésminták stb. további lényeges tulajdonságokkal gazdagítják személyiségünket. Az első hét év azonban rendkívül meghatározó a karakterünk kialakulása szempontjából. Már az újszülött is úgy érzi, jelen lényét meg kell védenie a külső hatásokkal szemben, be kell illeszkednie a családba, később a társadalomba. Így kialakít magának egy karaktert, mely az első hét évben szilárdul meg, és amely szintén meghatározza az egyént további életében. Ez a védekező mechanizmus belülről ered, ösztönös és megváltoztathatatlan. Természetesen minden ember tudatosan kialakít magának egy személyiséget is, amilyennek láttatni szeretné magát mások előtt, és amelyet bármikor meg tud változtatni. Amikor azonban stresszhelyzetben vagyunk, automatikusan a karakterünknek megfelelő reakcióval válaszolunk.

A karakterek rendszerbe foglalásával az enneagram foglalkozik. Leírja a kilenc karaktertípus tulajdonságait, motivációit, kezelési stratégiáit, felhívja a figyelmet a lehetséges testi-lelki betegségek kialakulására. Segítségével többek között útmutatást kapunk arra nézve, hogy milyen foglalkozás lehet testhez álló a számunkra, milyen tevékenységek segíthetnek, hogy elkerüljük vagy feldolgozzuk a stresszt, hogyan viszonyuljunk más emberekhez.

A karakterek ismeretében természetessé válik, hogy ugyanabban az élethelyzetben két különböző karakterű ember teljesen eltérően reagálhat. Az enneagram olyan, mint egy lelki térkép, mivel azt is megmutatja, hogy egy karakternek merre kell haladnia, melyik másik karakter tulajdonságait kell figyelnie, hogy fejlődjön, hogy lelkileg egészségesebbé váljon.
Érdekességképp vegyük a 7-es és az 5-ös karakter jellemzőit. A 7-es karakter jellemző tulajdonsága, hogy lelkesedik a bulikért, programokért, társaságért, míg az 5-ös inkább otthon szeret ülni, irtózik a sok embertől, visszahúzódik, elmélyed egy-egy témában, és szakértővé válik. Látszólag ellentétei egymásnak, viszont a 7-esnek épp az 5-ös felé kell elmozdulnia ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet élhessen. Tőle megtanulhat lelassulni, nemcsak megélni, de megérteni dolgokat, elmélyülni az élményekben.

Mivel a karakterünk az első hét évben alakul ki, így az enneagram foglalkozik a gyermekkorral, a szülőkkel való kapcsolattal, így rámutat életrajzi összefüggésekre, amelyek segítségével könnyebben beazonosíthatjuk magunkat, és másokat is. Ennél a módszernél különösen fontos, hogy őszintén nézzünk szembe a hibáinkkal, figyeljünk a másik emberre, mert csak így határozhatjuk meg pontosan a saját vagy mások karakterét. Ne azt nézzük, amilyenek lenni szeretnénk, hanem azt, hogy valójában milyenek vagyunk.

Önmagunk megismerésének számtalan útja van. Az egyik ilyen lehetőség a karakterünk tanulmányozása az enneagram segítségével. Nagyon rövid idő alatt egy olyan kincs birtokosai lehetünk, amely az önismereten át segít a megfelelő irányba terelni életünket.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Alkímia

Az alkímia -mai szóval iskola- egy ősi beavatási rendszer, amelynek lényegében semmi köze a kémiához. …

3 hozzászólás

  1. Én is tanultam eneagrammot és ezáltal megtanultam könnyebben kezelni az embereket. Miután rájöttem, milyen karakter az egyik munkatársam, megtaláltam vele a hangot és azóta kevesebb konfliktusunk van.

  2. Ez a cikk felkeltette az érdeklődésemet az enneagram felé.Szeretném biztosan tudni milyen karakter vagyok és hogyan tudom magamat a „leghasznosabbá” tenni.Csodálatos dolog az önmegismerés.

  3. Gábor, pontosan ez a lényege az enneagramnak. De általában mindenki azt kapja tőle, amit vár, hiszen arra a területre fókuszál.
    Ági, örülök, hogy tetszett a cikk. De nem az a fontos, hogy „hasznos” legyél, hanem hogy jól érezd magad a bőrödben.

Leave a Reply to ÁgiCancel reply