Ópusztaszer

Belföldi programok után kutatva kihagyhatatlan történelmi helyszín, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben található Ópusztaszer.
A hagyomány szerint a honfoglaló magyar törzsek vezetői itt tartották az első országgyűlést, ezért létesítették itt a Nemzeti Történelmi Emlékparkot.
Az Emlékpark leglátogatottabb kiállítása a Feszty-körkép. A monumentális, kört formázó 1800 négyzetméteres panorámakép a magyarok bejövetelét ábrázolja. Aki már látta, annak is érdemes újra ellátogatni, hiszen egy újdonsággal is bővült a nem mindennapi alkotás, egy üveg járólapokból kialakított ösvényen közelíthetjük meg a képet. A vendégek pár perces idegenvezetést is hallhatnak, miközben körbejárva csodálható a lélegzetelállító kép. De a körképen kívül is akad bőven látnivaló, többek között a milleniumi Árpád-emlékmű és szoborpark, egy középkori monostor, Nomád park, Csete-jurták, Székelykapu, erdei tanösvény, juhhodály, skanzen. A falusi portákba be lehet menni, az ólakban tyúkokat, malacokat is találunk. Igen látványos a skanzen mellett található szélmalom, ahol házilovak szaladgálnak a réten, a kisgyerekek nagy örömére. De évszaktól függetlenül kellemes sétát tehetünk a hatalmas területen, gyermekes családoknak ideális úticél. A parkot bejárva kényelmes padokon pihenhetünk meg elfogyasztva elemózsiánkat, majd megpihenhetünk a gyönyörű kis tónál. Az emlékpark honlapján érdemes tájékozódni, hiszen sok aktuális programból lehet válogatni, melyek évszakhoz illetve ünnepekhez is kötődnek.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miként vált a Lillafüredi kisvasút Miskolc egyik turisztikai látványosságává

1924 májusában korlátoltan, de megindult a személyforgalom szállítása a Lillafüredi kisvasút által. Ennek a fellendülését …

Hozzászólás