Pápa

A Dunántúl Athénje már a XIV. sz. végén város volt, a történelem folyamán a barokk formálta leginkább. Kereskedelmi központ és iskolaváros lett – sok híres diákkal.
Műemlék épületben, műemlék patika és patika-múzeum is egyben az értékes berendezésű Gránátalma gyógyszertár (Jókai u.).
A Református Gimnríziumban találtak otthonra és látogathatók a Református Egyházkerület Dunántúli Tudományos Gyűjteményei: a könyvtár, a levéltár és a múzeum (Március 15. tér 9.). A Papensiana Gyűjtemény Pápa történeti emlékeit őrzi, régiségeket, pályaműveket, Petőfi-, Jókai kéziratokat és egy igazi egyiptomi koporsót múmiával – ez egy hálás diák ajándéka. A Petőfi Sándor utcai Ókollégiumban (13. sz.) a XIX. sz. jeles személyiségei közül többen is tanultak (Jókai Mór, Petőfi Sándor, Eötvös Károly, Thah, Kálmán). A 24-es sz. épület az 1846-ban emelt Zsinagóga. A közeli zsidó temető talán a legrégebbi az országban: 350 éves sírkövek is őrzik itt a holtak nyugalmát. A valamikori bencés kolostorban (Fő u.) a polgármesteri hivatal kapott helyet, a szomszédos telken gyönyörű bencés templom áll (1737-1742), előcsarnokában nagyméretű fafeszülettel, az ún. Szerecsen Krisztussal. A templom fő- és mellékoltára, szószéke, a sekrestye berendezése dúsan faragott.
A Fő utcán a Református Egyháztörténeti és Művészeti Múzeum előtt vezet utunk a Fő téri római katolikus Nagytemplomhoz (1774-1786, Fellner fakab, majd Grossmann József), a Dunántúl
egyik legnagyobb szabású épülettömbjéhez. Hajóját Maulbertsch-freskók díszítik, a főoltár Grossmann, az oltárkép Huber Maurer munkája, a főoltár carrarai márvány szobrai Prokop Fülöpöt dicsérik.
A védett park óriásplatánjai közül emelkedik ki az Eszterházy-kastély: XVIII. sz.-i tömbjében működik a zeneiskola, a könyvtár és az Eszterházy Károly Múzeum. Itt helytörténeti kiállítás, népművészeti tárgyak, festmények gyűjteménye látható. A könyvtár olvasóterme a kastély egykori kápolnája, melynek restaurálásáért (1988-1989) Europa Nostra-díjat kapott a két művész, Král Éva és Felhősi István.
Az egész évben nyitva tartó, 42 °C-os termálvízzel táplált fürdő (2003), s mellette a szezonális strandfürdő sokféle termál-, wellness-fitness és élményfürdői szolgáltatást kínál fel a műemléki védelem alatt álló Belső Várkert szomszédságában. A néhány év múlva Pápára látogatók már gyógyászati részleget, szállodát és kempinget, valamint rekrcációs központot is találnak a Termálfürdő közelében.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lillafüred és a Barlangok

Ebben a cikkben a Lillafüredi Anna-barlangról és a Szeleta barlangról lesz szó. Elsőként következzen az …

Leave a Reply