LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Rómában, a korai köztársaság korában járunk. A plebejusok, vagyis a szegények rétege minden erejével azon van, hogy külön renddé szerveződjön. A Tizenkét táblás törvények (latinul: Leges duodecim tabularum) összeállítása ennek a folyamatnak a szerves részét képezi. I. e. 451-450-ben állították össze, és a római jog egyik legjelentősebb forrásának számít. A törvények a szokásjogot rögzítik írásba, és bár nem épp plebejusbarát törvények, a római jogban mégis egyedülállóak. Eredeti formában nem maradtak fent, csak későbbi művekben, más szerzők írásaiban, így például Cicerónál olvashatunk utalásokat, vagy a törvények helyreállított változatait.
A törvények összeállítására egy tíz főből álló, patríciusok alkotta testületet neveztek ki (decemviri legibus scribundis). Ők az első évben írásba foglaltak tíz törvényt. A következő évben megint felállítottak egy testületet, ami ezúttal 5 patríciusból és 5 plebejusból állt, akik megalkották a maradék 2 törvényt.
A törvények nem tükröznek egységes jogállást, vagy egységes felfogást. Nagy részük a magántulajdon védelmével foglalkozik. Többségük archaikus vonásokat tükröz: elismeri és kimondja, hogy római polgár adósrabszolgává válhat. Bizonyos esetekben érvényesülhet a Talio-elv, vagyis a szemet szemért, fogat fogért elve. Határoz a családfő, a pater familias korlátlan hatalmáról – bár ez a joga mindvégig megmarad Rómában. Új vonásként jelenik meg az, hogy minden polgárnak joga van védőre. Megkülönbözteti a polgárokat a vagyoni helyzetük alapján: vannak a vagyonosok, és vannak a proletarok, a nem vagyonosok. A két rend között tiltja a házasságot.
