A kutatások hosszú időn keresztül azt feltételezték, hogy a tanulás nem vizsgálható kísérletileg.
Azt természetesen tudták, hogy létezik tanulás, de a folyamatot nehezen megfoghatónak, és túl finomnak tartották ahhoz, hogy vizsgálható legyen.
Ebbinghaus 1885-ben talált egy módszert a bonyolultság bizonyos fokú megbecsülésére és ezzel megnyitotta az utat a tanulás kutatásában.
Ebbinghaus korszakot alkotó ötlete az értelmetlen szótagokból (például dak, vam, cib, nug, és a többi) készített „szólista” volt, amit a kísérlet során meg kellett jegyezni.
Ezzel a módszerrel tanulmányozni lehetett a tanulás gyorsaságát, valamint a felejtés mértékét.
A verbális tanulás és az emlékezés egymástól elválaszthatatlan, vagyis ugyanannak a dolognak a két oldalát képezik.
Megkülönböztetésük inkább elméletileg létezik.
A tudásvizsgálatok elsősorban a különböző próbák közötti időt helyezik előtérbe.
Összefoglalva: A tanulás és az öröklés szoros kapcsolatban áll.
A tanulás iránti érdeklődésnek semmiképpen nem kell csökkentenie az öröklés iránti érdeklődést.
A tanuláskutatás kezdetén három tudós munkája járult hozzá a mai modern kísérleti pszichológia kialakulásához:
-Ebbinghaus: Az emberi tanulás (memorizáció),
-Thorndike: Macskák a problémadobozban ( operáns kondícionálás),
-Pavlov: A feltételes nyálelválasztás kutyáknál (klasszikus kondícionálás).
Pavlov módszerét „S-típusú” kondícionálásnak, Thorndike „próba-szerencse” tanulását „R-típusú” kondícionálásnak nevezzük.
Mind a kettő generalizálható és diszkriminálható.