LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Miután a héliumégés létrehozta a héliummagot, és annak hőmérséklete eléri a körülbelüli 100 millió fokot, akkor megindulhat a hélium atommagjainak szénné egyesülése. A két-három naptömegű csillagokban a hélium égése robbanásszerűen, az úgynevezett héliumvillanás eredményeképp indul el. Amikor a hidrogénégést követően a mag összeomlik, átmenetileg nyugvó, vagy elfajult állapotba kerül, mert a hélium elektronjai között ébredő nyomás megállítja az összeomlást. A hőmérséklet tovább emelkedik, de az alvó mag nyomása nem változik, ezért nem hűl és nem tágul tovább. Az emelkedő hőmérséklet hatására a hélium egyre nagyobb tempóban ég, ami a „villanáshoz” vezet. Ez megszabadítja a magot a degenerált elektronoktól. A nagyobb tömegű csillagokban a hőmérséklet elég nagyra nő ahhoz, hogy a héliumfúzió még a mag elfajulása előtt beinduljon.
A nagy, tíz naptömeg körüli tömegű csillagok közül azokat, amelyek színképében erős, széles emissziós vonalak láthatók, az abszorciós vonalak azonban hiányoznak, felfedezőikről (1867), Charles Wolfról, és Georges Rayet-ről Wolf-Rayet-csillagoknak nevezzük. Forró és nagy luminozitású csillagok, amelyeknél az erős csillagszél lefújta a külső légkörüket, csupaszon hagyva a csillag belső rétegeit. Színképük sajátosságaitól függően a WN, WC, és WO osztályba soroljuk őket. A WN csillagok színképében a hidrogén és a nitrogén vonalai dominálnak, a WC típusnál a szén és hélium vonalai az uralkodók, míg a WO típusnál a szén és a hélium mellett az oxigén vonalai a legjellemzőbbek. Az ismert Wolf-Rayet-csillagok több mint a fele kettős rendszer tagja, kísérőik O vagy B típusú csillagok.
