Kezdőlap / Egészség és fitness / Depresszió / A depresszió irányítja a testet és a lelket

A depresszió irányítja a testet és a lelket

Érzések
A boldogtalanság érzése az első jele annak, hogy ön lehangolt. Szomorúnak, csüggedtnek érzi magát és csak nehezen tud bárminek is örülni.
Önmagában a szomorúság azonban még nem jelent depressziót. Sok ember érez időnként szomorúságot anélkül, hogy depressziós lenne. A szomorúság teljesen helyénvaló érzés, például egy szeretett személy elvesztése esetén. Ha azonban a szomorúság nagyon hosszú ideig tart és olyan mély, hogy azt érzi, elveszítette az uralmát az élete fölött, akkor ez minden bizonnyal túlzott, és már átcsapott depresszióba. Dühös magára és kisebbrendűségi érzései vannak.
Előfordulhat, hogy erős bűntudatot is érez. Szemrehányásokat tesz önmagának olyan dolgokért, amelyeket tett vagy mondott, és ezért rossz embernek tartja magát.
A magányosság érzése szintén a depresszív emberek egyik jellemzője. Egyedül érzi magát, mindenkitől elhagyatva, még akkor is, ha vannak Ön körül olyanok, akik törődnek Önnel. A depresszióhoz gyakran különféle félelmek is társulnak. Ezek lehetnek a partnerrel, munkával, egészséggel, jövővel, vagy általában az egész élettel kapcsolatosak.
Cselekvés
Ha ön depressziós, akkor hajlamos lehet a passzivitásra. Ez abból fakad, hogy vagy nem hiszi el, hogy bármit is jól csinálhat, vagy azt gondolja, úgysem lelné benne örömét.
Visszahúzódik embertársaitól és a környezetétől, és lassanként elveszíti az érdeklődését minden iránt, ami Ön körül történik. Legtöbbször otthon tölti idejét, nem megy emberek közé. A bevásárlásokat gyorsan intézi vagy áthárítja másra. Sokszor teszi fel magának azt a kérdést : Miért élek még?
Amennyiben ezeket a tüneteket felismeri magán, feltétlenül kérje szakorvos segítségét.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Legyünk urai a helyzetnek!

Könnyű azt mondani, szokták ezt hangoztatni a levert hangulatú, rossz kedélyállapotú emberek. Korunk népbetegségének számított …

Leave a Reply