A falánkság

Ma a fejlett országokban minden ötödik férfi és minden harmadik nő elhízott. Elhízásról akkor beszélhetünk, ha valakinek a testsúlya több mint 20 százalékkal meghaladja az ideálisnak tekintett súlyt. Az elhízás veszedelmes betegségek kialakuláshoz vezethet, úgy, mint keringési zavarokhoz, szívinfarktushoz, agyvérzéshez, cukorbetegséghez, vagy veseelégtelenséghez -, s az emberek várható élettartamát is jó pár évvel megrövidítheti.

Az elhízás egyértelműen nem öröklődik, de egyes családokban halmozódik. Ez azt mutatja, hogy részben a génjeink lehetnek felelősek érte: van, aki eleve hajlamosabb a hízásra, mint mások. A halmozódás azonban alapvetően nem ennek köszönhető, hanem az otthoni evési-ivási szokások „öröklésének”.

Sokszor az érzelmi tényezők is nagyon fontos okai a falánkságnak, amely a bulimia nevű betegség alakjában kóros méreteket is ölthet. Aki lehangolt, depressziós, sokszor evésben keres vigaszt, s idővel el is hízik. Ekkor már a túlsúlyosság is okot adhat a depresszióra, mely elűzéséhez még többet kell enni, ami persze tovább növeli az addigi problémákat. Ezt nevezhetjük falánkság-depresszió ciklusnak.

Ha egy elhízott ember szeretne lefogni, és meg is akarja őrizni alakját, gyökeresen át kell alakítania addigi étrendjét, életmódját. Érdemes orvostól megkérdezni, hogy milyen fogyókúrás étrendet és módszert ajánl az ésszerű és egészséges étkezési szokások kialakításához és fenntartásához. Nem elég a táplálkozás, a tartósság érdekében mozogni, sportolni is kell.

Aki azt hiszi, hogy a fogyás éhezésből, vagy valamilyen szélsőséges csoda-fogyókúrás étkezésből áll, az nagyon téved. A szervezet a fogyókúra kezdetén csak vizet veszít, mert feléli a raktározott szénhidrátokat és leadja az általuk megkötött vizet. A zsírszövet lebontása még nem kezdődik meg! Az éhezés azért sem jó módszer, mert nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok megvonásával jár, ráadásul az éhezés után elfogyasztott étel sokkal jobban megviseli a szervezetet. Ha mindez ne m volna elég, a statisztika szerint azok, akik éhezéssel adták le feles kilóikat azok rövidesen a többszörösét hízták vissza.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Bárányhimlő

A bárányhimlő fertőző vírusos betegség. A fertőzésen a gyermekek nagy része átesik. A bárányhimlő vírusa …

Leave a Reply