Ez a izraeli kutyafajta, igen régi fajta, azonban újból felfedezése a két világháború közé tehető. 1938-ban dr. Rudolphina és Rudolph Menzelnek, a palesztinai brit mandátumterületen egy aknakereső kutyákból álló különítményt kellett kialakítaniuk. A Közel-Keleten lévő nagyszámú páriakutyákat (elvadult házi kutyák) tartották a legalkalmasabbnak a feladatra. Ezek az állatok szívósak és igénytelenek voltak és jól viselték a kedvezőtlen éghajlati adottságokat. A fajtát a Közel-Kelet egykor Kánaánnak nevezett területén és nevét is innen kapta. 1948-ban az izraeli függetlenségi háborúban már a kánaán kutyák kiváló aknakeresőként részt vettek. Amerikába Ursula Berkowitz, aki Oxnard-ban lakott importálta az első kánaán kutyákat 1965 szeptemberében. Ezután már Németországban és Angliában is megindult a fajta tenyésztése. Önálló fajtaként csak 1979-ben ismerték el. Hazáján kívül ritka fajtának számít
Megjelenése
Közepes termetű, erős és izmos. A feje elkeskenyedő, hosszúkás. A fülei széles alapúak, magasan tűzöttek, végük enyhén lekerekített. A szemei nagyok, mandula vágásúak, a színük sötétbarna. Az orra egyenes, sötét színű . A nyaka erőteljes közepes nagyságú. A háta egyenes, a hasa felhúzott. A közepesen hosszú lábai egyenesek. A mancsai kerekek.
A farka hosszú, a végét csak kissé kunkorítja a háta fölé. A rövid szőrzete durva.A színe lehet fehér, fekete vagy vörösesbarna foltokkal. A marmagasság: 50-60 cm, a súlya 18-25 kg
Természete
Ez a fajta kevés gondoskodással is beéri. Nyugodt, készséges és odaadó, éber és figyelmes, ennek ellenére bizalmatlan és e eléggé vad, sőt verekedős is tud lenni..
Eredetileg nyájőrző volt, azután hadi kutya lett, de kiváló őrző-védő, akit még vakvezetésre is alkalmazhatnak. Más kutyákkal jól ki jön, amíg ő a vezér. Kiváló hallása és látása miatt tökéletes őrkutya. Ugatós fajta.
Címkékállat emlős kutya kutyafajták
Ezt mindenképpen olvasd el!
Angol cocker spániel
Az Angol cocker spániel az egész világon kedvelt, bár meglehetősen kényessé vált kutyafajta. Eredete: Amerikában …