Kezdőlap / Migrén / A migrén I.- okok, tünetek

A migrén I.- okok, tünetek

Sokszor halljuk, olvassuk, hogy modern világunk, rohanó, stresszes életünk egyik már szinte népbetegségnek számító jelensége a migrén. Ezt a megállapítást cáfolja a tény, miszerint már az ókori egyiptomiak is írtak feljegyzéseket a témáról kr.e. 1000-ben.
Hippokratész munkái között már egy viszonylag helytálló tünet leírást is találhatunk. Ebben a tünetek közt szerepel a heves fejfájás, ami a jobb halántékból indul, majd az egész fejre és a tarkóra kiterjed. Szintén megfigyelte, hogy hányás után a fájdalom enyhül.
Azon szerencsés olvasók kedvéért, akik még nem élték át a migrén fájdalmát, ejtek néhány szót arról, hogy mit is nevezünk migrénnek, hogy keletkezik, mik a fő okai.
Migrénről beszélünk, ha a fejfájás a fej egyik oldalán jelentkezik, erőssége a tompa nyomástól a lüktető fájdalomig terjed, legalább 4-72 óra hosszan tart és minimum öt alkalommal előfordult már. Tehát egy „egyszerű” fejfájás esetén még nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni.
A koponya területén lévő véredények izomzatának görcsös állapota miatt alakul ki, ami később elernyedésbe megy át. Mind a görcsös állapot, mind pedig az erre következő izomzatelernyedés véráramlási zavarokat váltanak ki, amelyek feltételezettek a migrénrohamok keletkezésénél.
Pontos okai nem ismertek, de az okok közt szerepel az agytörzs túlzott aktivitása, amelyet az agykéregben észlelt extrém izgalom okoz.
Némelykor úgy tűnik, hogy a fejfájás „csak” a felfokozott ingerületi túlérzékenységtől való fájdalmas megszabadulás következménye.
Ezzel lehet magyarázni a migrének halmozott előfordulását hétvégeken vagy szabadság ideje alatt, tehát a kikapcsolódás idején.
A táplálkozás, valamint a normális vastagbélflóra egyensúlyzavara úgyszintén hatással van a migrénre. Sok betegnél a tiramin tartalmú élelmiszerek (például sajt vagy vörösbor) váltanak ki migrénrohamot.
A felnőttek mintegy 12 százaléka és a gyermekek kb. 5 százaléka szenved migrénben.
A migrén nőknél messze gyakoribb, mint férfiaknál. Már gyermekkorban elkezdődhet. Leggyakrabban a 10. és 20. életév között lép fel, de néha később is.
Sajnos az érintetteknek csak a fele keresi fel az orvost, a többiek csendben szenvednek vagy magukat próbálják kezelni.
Következő cikkemben tovább boncolgatom a témát, elsősorban a terápiás lehetőségeket, és a migrén lehetséges „gyógymódjait” mutatom be.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan lehet a migrénes fejfájást kezelni?

Lehetőség van gyógyszer nélküli terápiákra is. Illetve a jól ismert gyógyszeres kezelésekre. A gyógyszer mentes …

Leave a Reply