Kezdőlap / Plasztika / A plasztikai sebészetről általában

A plasztikai sebészetről általában

A plasztikai sebészet és vívmányai különböző mértékben manapság már mindenki számára elérhető, főleg, hogy majdhogynem minden utcasarkon található egy szépségklinika, így a kínálatból kedvünkre válogathatunk.
A „szépségipar” az egyik legdinamikusabban fejlődő területnek tekinthető, hiszen mind az anyagok, mind az eljárások 10 év alatt hihetetlen fejlődésen mentek keresztül.
Igencsak sokrétű tevékenységet kell egy plasztikai sebésznek folytatni: tetőtől talpig kell ténykednie, valamint el is kell adnia magát.
Férfiak körében népszerű a hajátültetés, de létezik már szempilla- vagy szemöldök átültetés is, akinek éppen erre lenne szüksége.
Az egyik legnagyobb kereslet minden valószínűség szerint a mellnagyobbítás területén van. Ma már a vágást is a három alábbi terület valamelyikén ejtik meg: hónaljsarok, bimbóudvar vagy a mell alatti redő. Az implantátumok fajtáinak tárháza pedig szinte kiapadhatatlan, bár manapság a géllel töltöttek a legnépszerűbbek.
A másik sláger pedig az arcplasztika: a homlokplasztikától kezdődően az orr átszabásán keresztül a fülig minden elérhető. Ezen a területen is a hölgy páciensek vannak túlsúlyban. Aki megengedheti magának, leginkább a zsírleszívásra, a ránctalanításra vagy a mellnagyobbításra költ.
Egy zsírleszívás 100.000 forint körüli összegbe kerül területenként, míg a mellplasztika 350.00 forintba „fáj” implantátum és felvarrás nélkül. Sok plasztikai sebészet már hitelt is nyújt, hogy pácienseinek forgalmát és így természetesen bevételeit is növelje.
De nem volt ez mindig így! Már az ókori ember is igyekezett testi hibáit plasztikai úton rendbe hozni, mint például egy törött orr helyreállítása már az ókori Egyiptomban is lehetséges volt, azonban csak a 15. századra forrottak ki a kevesebb vágással járó technikák. Ezek csak a társadalom legfelsőbb rétegei kiváltságának számítottak. A reneszánsszal azonban a plasztikai sebészet csillaga is lehanyatlott, legközelebb csak a 19. században bukkant fel újra. Még nagyobb fellendülést a világháborúk hoztak számára, hiszen a háborús sérülések száma igencsak megszaporodott. Érdekesség, hogy az első mellnagyobbító beavatkozás már az 1890-es években megtörtént! Manapság már az ötödik generációs implantátumok világát éljük a mellplasztika területén.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Ránctalanítás szike nélkül

Thermage. Ez a szó takarja azt a technológiát, ami forradalmasítást jelent a ráncok eltüntetésében, illetve …

Leave a Reply