Kezdőlap / Horvátország turisztikai látnivalók / A Plitvicei tavak visszahív

A Plitvicei tavak visszahív

Zubogó vízesések, megbúvó tavak, kilométereken át vezető, kanyargó fahidak, zöldellő víztükör, árnyas fák: talán így lehetne címszavakban a leginkább megjeleníteni Horvátország legjelentősebb Nemzeti Parkját, a Plitvicei Tavakat, mely 295 négyzetkilométeren terül el. 16 tóból áll, felületük összességében 2 négyzetkilométert tesz ki. A tavak különböző szintmagasságokban vannak, köszönhetően annak, hogy a Nemzeti Park egy völgyben fekszik, mely a Kis-Kapella és a Plesevica hegyvonulatokat választja el. A legfelsőbb szinten lévő tó 600 méter magasságból indul, hogy 7,2 kilométert megtéve végül belefusson a legalsó, 150 m-es magasságban elhelyezkedő tótársba. A Kozjak és a Prosce számít a sok tó közül a legnagyobbnak. Közel 200 vízesés köti össze ezeket az észak-dél irányban húzódó tavakat, a Park maga első számú turisztikai látványosságnak számít. Aki egyszer itt járt, azt a szíve visszahúzza. Mint e sorok íróját is. Bokaficammal, zúzódással, és jeges borogatással a lábán is végigjárta másodjára a több kilométeres útvonalat, annyira vonzotta vissza a hely, a háborítatlan természet.
A Parkot több irányból, több bejáraton lehet megközelíteni. Fontos, hogy nagyon vigyázzunk a belépőjegyre, mert általa válunk majd jogosulttá a hajó, illetve az autóbusz igénybevételére a Park területén belül. A hajózásért, buszozásért külön nem kell fizetni, annak ára a jegyben benne foglaltatik. Szükség is van „tömegközlekedési” eszköz használatára, hiszen hatalmas területen fekszik a Park, s bizony a több órás gyaloglás után elfárad a kíváncsi utazó.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lássuk a csodás Horvátországot!

Horvátország közép-európa egyik állama,Magyarország déli szomszédja.A két ország 800 éves közös történelemre tekint vissza,hiszen 1102 …

Leave a Reply