A retrográd magömlés

A korai magömlésen és a magömlés hiányán túl találkozhatunk más, kevésbé gyakori rendellenességekkel is.
A retrográd magömlés
Ha az egyén átéli néha az orgazmust – bár igaz, hogy csökkent mértékben -, de a spermium ürülése elmarad, ez jelzés értékű lehet. Ez a zavar lényegében a prosztataműtéten átesett személyeknél jelentkezik, mint ahogy azt a későbbiek során látni fogjuk, vagy a hólyag záróizmának rostjain végzett bemetszés, vagy cukorbetegség esetén, vagy néhány gyógyszer szedésekor, s végül a kismedencében a szimpatikus idegrendszerbe történt beavatkozások után. Ezekben a felsorolt esetekben a sperma nem talál utat a külvilág felé, mert a húgyhólyag nyakán lévő záróizom elveszítette erejét és így nem tudja a spermiumot a prosztatavezetékbe bepréselni, és – az orgazmus alatt – mint ahogy már láttuk. a spermium felnyomul a húgyhólyagba. A retrográd magömlés tényének kimutatása egyszerű: elégséges egy vizeletvizsgálat maszturbáció vagy közösülés után. A vizeletben nagy számban fogunk hímivarsejteket találni. A meddőség, amit ez az elmaradt magömlés idéz elő, sokféle formában kezelhető. De, ha a hímivarsejteket a vizeletből mesterséges megtermékenyítés céljára szűrik ki,
számolni kell azzal, hogy ezek a sejtek a vizeletben való áthaladásuk után nem maradnak sértetlenek. Végül bizonyos férfiak – nem sokan vannak – orgazmust élnek át magömlés nélkül. Az ő esetükben csak az a tény mutatja ki az elmaradt magömlést, hogy van-e vagy nincs ivarsejt a vizeletükben orgazmus után. Ezt a rendkívüli zavart a spermakibocsátás jelenségének a hiányával magyarázzuk.Az effajta zavaroknak szokásosan lelki okai vannak, kivéve ha az ideghálózatok baleset vagy sebészeti beavatkozás miatt károsodtak.
Az erőtlen magömlés
Ezek a „nedves”, de erőtlen magömlések néha alkalmi jellegűek, de leggyakrabban megismétlődnek. Éppúgy lehetnek lelki eredetűek (ekkor rendszerint szeszélyes ingadozást mutatnak, vagy más zavarokkal társulnak), mint szervi eredetűek, ebben az esetben ugyanolyan okok állnak fenn, mint az összes többi ejakulációs zavarnál, vagyis lehet az idegrendszer azon részének sérülése, amely ezt a jelenséget vezérli. De okozhatja a spermát előállító függelékmirigyek fertőződés utáni károsodása is, ekkor ugyanis a képződött sperma olyan kevés, hogy nem tud kellő nyomással a külvilágba kijutni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A férfiak kopaszodása

A férfiak zöme tapasztalja fájóan, hogy először a homlokuk magassága nő meg. Többen kétségbeesetten fedezik …

Hozzászólás