Kezdőlap / Állatok / Állategészség védelem: Csonttörés, csontrepedés

Állategészség védelem: Csonttörés, csontrepedés

Az élő csont folytonosságának megszakadása, amit a környező lágy szövetek károsodása, esetleg a szervezet egészét veszélyeztető folyamatok kialakulása is súlyosbíthat. Ha a folytonosság csak a csont egy bizonyos részén szakad meg s a csont alakja nem változik, részleges csonttörésről, csontrepedésről beszélünk. Ép csontok erőművi behatásra, csökkent rugalmasságú csontok pedig a különböző kórállapotok fennállása miatt törnek el.
Ha a törés helyén a bőr nem szakad át, akkor fedett törésről, ha pedig a törött csontvégek a felettük lévő lágy részeket a bőrrel együtt átszakítják, nyílt törésről beszélünk. A törés mindjárt a baleset pillanatában is nyílt lehet, de a lágy részek és a bőr utólag is átszakadhatnak a törött csontvégek zúzó, szakító hatása következtében.
Tamás (1987) a törést létrehozó erőviszonyok mechanizmusa szerint megkülönböztet hajlításos, csavarásos, összenyomatásos és szakadásos, a törésvonal iránya szerint pedig haránt, ferde, hosszanti és spirális törést.
A különféle csonttöréseket a következő tünetekből állapíthatjuk meg:
a) az illető testrészen a csont az ellenoldalival összehasonlítva elhajlott vagy megrövidült és minden irányban könnyen mozgatható,
b) a törésvégek mozgatásakor, hacsak azok nem csúsztak egymás mellé, jellegzetes recsegés hallható,
c) a végtag alsó részeinek törésénél a törés alatti alsó végtagrész az ellenoldalinál rövidebb, a sérülés helyén rendszerint szögbe törik és egyik vagy másik oldal felé hajlik.
E három jellegzetes tüneten kívül, a törés helyén keletkezett nagyfokú szövetroncsolódás természetesen igen erős fájdalmat is okoz, ami miatt (különösen a lovak) egész testükben remegnek, erősen izzadnak, a végtagcsontok törése következtében pedig a sérült állatok rendszerint három lábon ugrálnak.
A csonttöréseknél a segélynyújtó feladata – ahol ezt a testrész alakja és szerkezete lehetővé teszi – a törött testrész mozgásának megakadályozása, vagyis a törött csontvégek szabályos helyreigazítása és a szabályos helyzetben való rögzítése. Ha állatorvosi segítség végett a sérült állatot szállítani kell, akkor a törött testrészt lehetőség szerint rögzítsük.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Repülő Hófehérke: a Bali-seregély

A Bali-seregély a trópusi seregélyek közül talán a legszebb. Bali szigetén kívül – amelynek nemzeti …

Leave a Reply