Kezdőlap / Divat-szépség / Állnagyobbítás

Állnagyobbítás

Ha nagyobb állat szeretnénk, lehetőség van a korrekcióra a következőképpen: az áll vonalának megfelelően egy vízszintes metszéssel behatolunk az állkapocscsontba, majd egy csontszeletet előretolunk és új helyzetében rögzítjük. Ennek a műtétnek az az előnye, hogy semmiféle implantátumra sincs szükség. Mindig az egyéni helyzettől függ, hogy melyik módszert részesítjük előnyben.
A műtét után különleges kötés felhelyezésére van szükség, de ezt 3-4 nap után rendszerint már egy könnyebb kötésre lehet kicserélni. Indokolt lehet néhány napon át antibiotikumot adni, hogy a bakteriális fertőzést megelőzzük. Az – természetesen – magától értetődik, hogy a beteg egy ideig csak folyékony táplálékot fogyaszthat.
A műtét után említésre méltó fájdalmak nem várhatók, de az implantátum néhány napon át kellemetlen érzést okoz. Rövidesen megszokja azonban a beteg az új helyzetet, és elfeledkezik róla. Ha a beavatkozást a felső állcsontján végezték, akkor a kellemetlen érzés még kifejezettebb lehet, de ilyenkor is használni szoktak már az enyhe fájdalomcsillapítók is.
A túlságosan nagy áll megkisebbítése rendszerint nehezebb feladat. Kétségtelen, hogy sokkal ritkábban kerül sor ilyen beavatkozásra, mert csak kivételes esetekben érezzük esztétikai hibának az előreugró állat. A túl nagy áll gyakran a fogak záródási hibájával társul, ami annyit jelent, hogy az alsó fogsor túlságosan elöl helyezkedik el, így a felső és alsó fogsor nem tud összezáródni.
Ezekben az esetekben az állkapocs megkisebbítésekor ezt a rendellenességet is meg kell szüntetni. A beavatkozás jellegétől függően változik a műtét hossza, rendszerint két és négy óra között szokott lenni. Csak a záródási rendellenességek legenyhébb formáinál elegendő a helyi érzéstelenítés, egyébként elengedhetetlen az altatás. Rendszerint legalább egyhetes kórházi tartózkodásra is szükség van. Ha egyidejűleg a záródási hibát is meg kell szüntetni, a plasztikai sebész természetesen fogszakorvos és szájsebész közreműködését is igénybe fogja venni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A zsírszövet eltávolítása

Aki már egyszer komolyan harcolt a túlsúlya ellen, az jól tudja, hogy tulajdonképpen egészen elfogadható …

Leave a Reply