Kezdőlap / Társadalom / Történelem / Ausztria és a Rajna vidék megszállása

Ausztria és a Rajna vidék megszállása

1936-tól a németek külpolitikája a korábbinál messze agresszívabb szakaszba lépett . A Népszövetség meggyengülni látszott ,és ezt kihasználva Hitler a Rajna hídon egy kisebb egységével átvonult a túloldalra ezzel jelezve szándékát. Az így elért diadalt több tekintetben is fordulópontnak veszik a történészek,mivel a Francia haderők nem mertek Hitler ellen támadni. Stratégiai szempontból előnyös volt hiszen ezzel megszerezték az addig védtelen nyugati régiókat. A lépéssel egyúttal helyreállították az ország szuverenitását is aminek köszönhetően magasra szökött a nacionalista érzés és egyúttal Hitler népszerűsége is. Belgium látva az eseményeket 1936-ban felmondta a francia szövetséget látva hogy a nácik hogyan foglalták el,volt területeiket a Rajna mentén. Ezek után a második fontos terület amit szerettek volna elfoglalni a Német erők Ausztria volt.1938 elején Hitler magához hívta Kurt Schuschnigg osztrák kancellárt,és követelte tőle,hogy vegye be a kormányba az osztrák náci párt vezetőit. Schuschnigg eleget tett a követelésnek,de utolsó kétségbeesett kísérletként népszavazást irt ki arról hogy az osztrákok csatlakozni akarnak-e Németországhoz.
Hitler nem nézte tétlenül a kétes kimenetelű eseményt, ezért követelte a népszavazás azonnali visszavonását,majd ennek megtörténtével Schuschnigg lemondását és az osztrák nácik vezérének Arthur Seyss-nek kancellári kinevezését. Ez 1938 március 13-án megtörtént az Anschluss és igy Ausztria Németország része lett,amit már Hitler nagyon várt.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nemzeti törekvések

1914 előtt az egyes nemzetek, nemzetiségek a Habsburg birodalmat menedéknek tekintették az orosz, illetve a …

Leave a Reply