Az elfojtásról

Pszihológiai fogalom, valamint tünet együttes, melyet általában gyász, vagy stressz helyzet idéz elő, más pszichikai jelenségek kíséretében. Ezek a gyakoribb előfordulási formák, de például a haldoklás szakaszai között is megtaláljuk az elfojtást – a Hospice ápolásban gyakori fogalom-, ahol a szenvedő, haldokló személy nem hajlandó, bár érzéseim szerint inkább fél szembenézni a tényekkel, magával az elmúlással.
Az elfojtás ebből kifolyólag jelentkezhet a gyászolóknál, mikor is nem akarnak tudomást venni a szeretett személy távozásáról, például ugyanúgy beszélnek hozzá, vagy számára is megterítik az asztalt étkezésnél. Ez az elfojtás tudatos típusa, mellyel a személy magát „álmokba ringatja”, nem veszt tudomást a valóságról. Személyisége és gondolkodása elrugaszkodik a valóság talajáról, egy képzeletbeli világot teremt magának, kizárva ezzel életéből a „való világot”.
Az elfojtás még azoknál a személyeknél is előfordulhat, akik poszttraumás stressz szindrómában szenvednek. Ezt a fogalmat leginkább a pszichoterápiában használják. Ha valami olyan stressz éri a pácienst, mint például háború, menekültté, hajléktalanná, üldözötté válik, akkor a történtekre nem a magyarázatot keresi, hanem a módot, miként is nem kell rá emlékezni, magában igyekszik eltemetni a múltat.
Ennek a pszichikai tényezőnek igen kemény hátulütője viszont az, hogy esetleg az illető, aki elfojtja a múltban történteket más pszichikai kórképpel is küzdeni fog. Ilyenek lehetnek torz személyiség kialakulása, Bordeline-kor, depresszió, skizofrénia.
Az ember környezetének fontos szerepe rejlik abban, hogy az érzelmeket és gondolatokat ki tudja mondani, szembe tudjon nézni a múlttal és azokat a sebeket meggyógyítva tudja építeni a jövőt.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Értelmi retardáció

A népességnek mintegy 3 százaléka – ami elég tetemes rész! – olyan alacsony teljesítményt nyújt …

Hozzászólás