Kezdőlap / Meditáció / Az emlékezőképességünk javítása meditációval

Az emlékezőképességünk javítása meditációval

A meditáció során tanult különböző memória-technikák segítségével, ha úgy akarjuk, nincs szükség lejegyezni ismerőseink telefonszámait, hanem akár fejből pötyöghetjük be mobiltelefonunkba kedves barátunk számát. Kicsit meseszerűnek hangzik a dolog, pedig ez a színtiszta valóság, mellyel, ha úgy tetszik, nap mint nap elkápráztathatjuk ismerőseinket. természetesen nem csak arról szól ez az egész, hogy mások előtt felvágjunk vele.

Mindennek alapja a dinamikus meditáció vágy-hit-elvárás hármas alapfeltétele. E hármas segítségével, de lehetséges, hogy már a passzív meditáció elsajátításával is jelentős mértékben javíthatjuk memóriánkat, emlékezőképességünket – a virtuális képernyő alkalmazásáról már ne is beszéljünk.

Minden elfelejtettnek hitt dolog kapcsolódik egy eseményhez. Ha például egy névről van szó, amit elfelejtettünk, akkor az esemény az időpont, amikor az adott illetőt a legutóbb láttuk. A felejtés érdekessége, hogy tulajdonképpen semmit nem felejtünk el, csak egyszerűen agyunk mélyen eltárolta, melyet adott esetben csak a meditációval tudunk előhívni – még a legjelentéktelenebb eseményekről is elraktározunk képeket, persze minél jelentősebb, annál élesebben jelenik meg előttünk. Fontos, hogy csak olyan eseményekre tudunk emlékezni, mellyel kapcsolatban voltunk, így például arra sosem fogunk emlékezni, hogy ebben a pillanatban a szomszéd anyuka mit mondott gyermekének, mert nem voltunk ott.

A memóriatechnikák elsajátításához számost meditációs gyakorlatra van szükség. Elfelejtettünk valami fontos dolgot? Lazítsunk, meditáljunk, a képzeletbeli képernyőnk megalkotásával éljük át a legutóbbi pillanatokat, melyek az adott dologhoz fűződnek, mindez kb. 20 percet vesz igénybe. De mi van akkor, ha nincs ennyi időnk?

Számos olyan alkalom van, amikor nincs lehetőségünk fél órákat meditálni és a szükséges emlékre pillanatokon belül szükségünk volna. Ebben az esetben nincs más dolgunk, mint a programozás. Gyakorlott meditáló szájából gyakran találkozhatunk a programozás kifejezéssel. Ez arról szól, hogy egy adott mozdulat, szó, gondolat beprogramozásával egy adott dolgot ’gombnyomásra’ el tudunk érni. Erre különböző technikák vannak, a legáltalánosabb az ujjak összeérintése az azonnali meditatív állapot elérése érdekében. Ha megnézzük a meditáló embereket, akkor látható, hogy sokuk ilyen tartásban végzi azt, ez azért van, mert az évszázadok alatt a három ujjas technika összekapcsolódott a meditációs tanokkal. Ha megnézünk egy-egy régi távol-keleti festményt, szobrot rendre ilyen tartást figyelhetünk meg.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A meditáció nem imádság

A meditáló elme csöndes. Ez nem olyan csend, amilyet a gondolkodás elképzel; nem a békés …

Leave a Reply