LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Jelenleg az erőszakot járványként éljük meg. Tágra nyitott ajtó az „Én” poklára, az alapvető egoista késztetéseink legfőbb forrása. De ki nyitotta ki az emberiség ellenes érzéseink ajtaját? A bennünket zavaró Másik eltüntetésének vágyát? Milyen része ez személyiségünknek, amelyre nem szokásunk sem figyelni, sem számolni vele?
Nem a bizonytalanságból fakad az erőszak? Már húsz éve betört az életünkbe, a társadalmunkba, az iskoláinkba, a bölcsődéinkbe, mintha az erkölcs, Isten, sőt a Köztársaság törvényei sem léteznének, mintha olyan fogyasztói korba léptünk volna, ahol mindig az erősebb a gazdagabb!
Hát igen, nyilvánvaló: az erkölcsi mérce napról napra lejjebb tolódik, a szülőknek sem idejük, sem erejük nincs a gyerekeikkel beszélgetni; az iskolában a legjobb tanulót csakis a teljesítménye alapján értékelik. Elfeledkezünk arról, hogy ha úgy akarunk legerősebbek lenni, hogy nem tanultuk meg a Másikat tisztelni, az diktatúrához, szélsőségekhez, a gyengébbek elpusztításához vezet. Ilyen példák tucatját tudnánk sorolni…
Az erőszak valamennyiünkben születésünktől megtalálható, életveszélyben (fizikai vagy morális) életmentő ösztön; ahhoz szükséges, hogy hirtelen és brutális támadás esetén megvédhessük magunkat. Működésbe lép pl. természeti katasztrófák esetén, és egyes embereknek lehetővé teszi, hogy úgy meneküljenek meg, hogy csak magukra gondolnak, eltapossák saját fajtestvéreiket is. Így ők, de csakis ők megmenekülnek! Az erőszak erő annak, aki használja, és gyakran végzetes szerencsétlenség annak, akire irányul. Alkalmazójánál feltételezi a Másikkal való azonosulás teljes tagadását.
De mi is a szerepük a szülőknek mindebben? Leggyakrabban az erkölcs nélküli nevelésért vannak felelősségre vonva; azért, mert semmit nem tiltottak meg gyermeküknek, és főként azért, mert nem tudatosították benne, hogy a Másik is emberi lény, akinek joga van a saját vágyaihoz, a saját életéhez.
