Kezdőlap / Étel és ital / Kávé / Az ördög itala, egy kis kávétörténelem

Az ördög itala, egy kis kávétörténelem

A keserű ízű, fekete színű és égett szagú ital ivásának hírét és szokását Euróba a Közel-Keletet és Afrikát megjárt utazók hozták meg. „A kavehanákban (kávéház) furcsa zenét játszanak, hogy eltereljék a figyelmet, míg a sötét lét magukba döntik. Az ital gőze a fejbe szállva felizgat és álmatlanságot okoz.” A keresztény egyháznak az ilyen és hasonló elbeszélések nem tetszettek, és a kávé élénkítő erejében a sátán mesterkedéseit sejtették. A papság hadjáratot indított a kávé ellen és majdnem sikerült kitiltatni Európából. Mint legtöbbször most is a véletlen segített, VIII. Kelemen pápa ugyanis megkóstolta a „bűnös italt” és a pápa a kávé erejét nem tartotta ördöginek, sőt teljesen elragadtatta magát tőle. Azt is kijelentette, hogy a kávénak semmi sátáni hatása sincs és ezt az isteni italt nem szabad megtagadni a kereszténység elől.
Itáliában először gyógyszerként alkalmazták. Az olaszok jöttek rá arra is, hogy a kávé zamatanyaga koncentráltan még jobban érvényesülhet, így született meg az eszpresszó kávé.
Franciaországban a Napkirály se vetette meg a kávét, mert férfiúi erejét remélte nőni vele. XIV. Lajos egyik édesszájú udvarhölgye vezette be azt a szokást, hogy a kávét cukorral édesítjük. Legtöbb udvarhölgy viszolygott a kávé fogyasztásától, attól féltek, hogy a kávétól a bőrük színe is barnává változik.
Német nyelvterületen ellenezték a kávé fogyasztását, azt akarták elhitetni a polgársággal, hogy a nők terméketlenek lesznek tőle, a férfiak pedig elvesztik a nemzőképességüket.
Nagy Frigyes porosz király attól félve, hogy a kávé növekvő népszerűségével elveszti sörfőzdéinek bevételét korlátozta a kávé importot és kávé pörkölését csak az állam végezhette. A népnek ez nem tetszett és otthon titokban pörkölte a kávét. Erre válaszul Frigyes kávészaglászókat alkalmazott akiknek az volt a dolguk, hogy az utcákat járva szimatolva kiderítsék mely háznál pörkölnek kávét.
A délutáni kávézós összejöveteleket a német nagypolgárság ráérős hölgyei vezették be. Ebben az időben a kávéfogyasztás addig nem látott mértéket öltött. Sorra alakultak a kávéházak. Bécsben még a mai napig is nagyon sok kávézót találunk. A bécsi kávézókban találjuk a világon a legkülönbözőbb kávéváltozatokat, a variációk száma szinte kimeríthetetlen.
Nálunk sajnos más a helyzet, sorra zárnak be a régi hangulatos kávéházak. Helyükre amerikai tömegétkezők épülnek.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vajon tényleg ártalmas a kávé az egészségre?

Mostanában elég sok ember fogyaszt kávét. Vannak, akik el se tudják képzelni a napjukat kávé …

Leave a Reply