Bárány Frigyes

Csak elég annyit írni: Aranyember, Kacsuka hadnagy és az olvasók zöme máris tudja, hogy kiről van szó. A mai napig aktív színész igen szép pályát futott be. Gyermekkorában először papnak készült, tanulmányait is annak megfelelően kezdte végezni, de a művészetekhez mindig vonzódott, beszéljünk annak bármely ágáról. Amikor dönteni kellett, abbahagyta papi tanulmányait és elindult a színészet felé. Tanulmányit Makay Margitnál kezdte, illetve fejezte be, 1952-1956 között pedig vállalati grafikus volt, pályáját az Állami Déryné Színház tagjaként kezdte, itt is lépett színpadra 1957. és 1960 között, majd a debreceni Csokonai Színházhoz került, ott négy évet töltött, és még sorolhatnám mindazokat a színházakat, ahol játszott, az utolsó két nagy hely a Pécsi Nemzeti Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, itt 1981. óta lép színpadra, 1990-től nyugdíjas, de aktív művészként.
Több díjat is kapott pályafutása során, ezek a következők: Jászai Mari díjas lett 1985-ben, majd Érdemes művészként tartják számon 1990. óta. Nyíregyházán 1986-ban kapta meg a Móricz gyűrűt, majd 1997-ben a város díszpolgárává választották.
Szerepeit sorolni nem lehet, számtalan és számtalan darabban játszott a színházban, szinkronizált különleges orgánumával, valamint filmekben is láthattuk. Legelső filmes szerepe 1962-ben volt, a már említett Aranyemberben.
A mai kultúra és színház világ elképzelhetetlen nélküle, élő oszlopa a művészetnek. A jövő generációjának Ő már legenda lesz, Ő a múlt, jelen és jövő színésze.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Domján Edit

Mindenki Edite 1932. december 25-én született Budapesten, egyszerű család gyermekeként. Anyagi körülményeik szűkösek voltak, nehezen …

Leave a Reply