BMX- mint sport

Ki ne ismerné a BMX kerékpártípust, kisebb, mint a sima kerékpár, és valamivel könnyebb hajtani is. De sokak inkább az extrém kerékpárosok jutnak eszükbe ezekről a bringákról. A BMX-ezés már régóta elterjedt a világ minden táján, rengeteg versenytípuson mérhetik össze a sportolók magukat és a helyszínek is igen változatosak. Rendeznek Amerikában, Japánban, Ausztráliában és Európa szerte is sok helyen. Az egyik ilyen kiemelkedő versenytípus a BMX cross, ahol olyan típusú pályán mennek a srácok, mint a crossmotorosok, csak valamelyest hosszabb, és több kisebb ugratóval van ellátva, emellett még néhány egyéb akadállyal, hogy izgalmasabbá tegye a látványt. Ezeket néha erdős területeken rendezik, hogy a környezet még nehezebbé tegye a versenyzők dolgát. A másik talán legismertebb versenytípusa a BMX-nek a Freestyle. A másik neve ennek az ágnak a trükk bringázás, mivel itt nem az akadályok leküzdéséről van szó, hanem hogy ki milyen magasan, technikásan, és látványosan csinálja a trükköket beleépítve a saját stílusát a mutatványokba. Ebben a műfajban a következő ágak vannak, a „Park” ahol egy kiépített skate parkban folyik a figurázás, a „Flatland” itt a gyors tempó és az ugratások magassága a lényeg. A következő a „Street” és „Halfpipe” amiket az utcán csinálnak, de itt már nem elsősorban versenyekre kell gondolni, hanem ez a fajta stílus inkább a szabad figurázásra utal, mint egy megmérettetésre. A BMX-s életstílus a szabadságról szól, és arról hogy az ember és a bringa közti határok milyen módon lehet a végletekig kitolni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hegyi kerékpározás

Ha kerékpározásról van szó, akkor sokan arra gondolnak, hogy a városba, vagy parkba, esetleg egy …

1 hozzászólás

  1. „a „Flatland” itt a gyors tempó és az ugratások magassága a lényeg.”
    Nem, az a DIRT. A Flatland talajon trükközés mindenféle rámpa és ugrálás nélkül.

Leave a Reply to tim911Cancel reply