Az öntudat kialakulásának fokozatai a gyermeki fejlődésre is jellemzőek. A gyermek korábban ismer fel dolgokat és más embereket, mint önmagát. Jól tudott, hogy a kisgyermek saját magát nem az „én” névmással, hanem a nevén nevezi meg, tehát úgy, ahogy mások hívják őt: mások szavaival nevezi meg önmagát. Hasonlóképpen mások ítéleteivel …
Érdekel a cikk folytatása? »
A fejlődés korai nemzetségi fokán a tulajdonnév nem arra szolgált, hogy kifejezést nyújtson az önmagában vett személyiség tudatosulásának a közösségtől való viszonylagos elkülönültségében; ellenkezőleg, az egyént épp azon közösséggel, nemzetséggel való szerves kapcsolatában fejezte ki, amelynek ő a részét alkotta. „A törzs maradt a határ az ember számára, mind a …
Érdekel a cikk folytatása? »
Az individuumnak és a közösségnek ez a kezdeti összeolvadása és az egyén ezt követő kiemelkedése, öntudatosulása eléggé áttetsző kifejezésre talált abban, ahogy a korábban fejlődésükben elmaradt népek a tulajdonneveket használták. A tulajdonnevek egyik fontos küls6 jelét alkotják annak, hogy az egyéniség kiemelkedik a társadalmi közösségből, mintegy szimbolizálják ezt az egyéniséget. …
Érdekel a cikk folytatása? »
Az elkülönülés és szembeállítás nem a „szubjektum-objektum” viszonyának síkjában ment végbe, hanem „a közösség és a vele szembenálló másik közösség meg a természet” vonalán. Erre közvetett bizonyítékaink vannak. Így számos törzs és nép nyelvén (pápuák, melanézek, botokudák, nivhek, csukcsok stb.) az adott törzs vagy nép nevét jelölő szó jelentése annyit …
Érdekel a cikk folytatása? »
A korai nemzetségi társadalom (s még inkább a hordatársadalom) embere még nem emelte ki magát közvetlen környezetéből: még közösséget érzett az állatokkal, növényekkel, sőt élettelen tárgyakkal is, mint azt a totemizmus tényei is igazolják. Ez az ember főként úgy viszonyul a világhoz, „természeti termelési feltételeihez, mint amelyek hozzá tartoznak, az …
Érdekel a cikk folytatása? »
Az, hogy az ember szembeállítja magát a valóságos világgal, megnyilvánul a beszéd síkján is, melyben objektivációt nyer mindaz, ami csak belső, szellemi világát alkotja. Mivel gondolatait a beszédben eltárgyiasítja, az ember lehetőséget nyer arra, hogy úgy elemezze azt, mint valamely külső eszmei objektumot. „Ebben az értelemben a szó objektiválja, elénk …
Érdekel a cikk folytatása? »
Az öntudat válaszként jelent meg a társadalmi életfeltételek kihívására, amelyek a kezdet kezdetétől fogva minden embertől megkövetelték a készséget arra, hogy meghatározott erkölcsi és jogi normák szempontjából értékelje saját cselekedeteit, szavait és gondolatait. Minthogy szabályozza cselekvéseit és előrelátja azok eredményeit, az öntudattal bíró ember teljes felelősséget is visel érettük. Mivel …
Érdekel a cikk folytatása? »
Az ember fokozatosan megtanulja megkülönböztetni magát előbb cselekvései eredményétől, majd maguktól a külső, végül pedig az eszmei síkon végbemenő belső cselekvésektől is. Mindezek az öntudat kialakulásának különböző fokozatai. Csak az ember képes arra, hogy saját cselekvéseit tárgyi formában szembeállítsa önmagával, mint e cselekvések szubjektumával, és ezáltal megkettőzze egységes személyiségét az …
Érdekel a cikk folytatása? »
A szem felépítését csak azután értették meg, miután megalkották az első optikai műszereket. Hasonlóképp történt a hallás szervével is: a Corti-féle szerv úgy jelenik meg előttünk, mint egy sajátos húros hangszer fokozatos átmenetekkel, a hárfa vagy a zongora mintájára. Az emberi agyban végbemenő legfinomabb folyamatokat, értelmi tevékenységünk fiziológiai alapjait a …
Érdekel a cikk folytatása? »
A társadalmi munkafolyamat szerepét hangsúlyozva az öntudat kialakulásában, Marx a következőket írta: az ember „magát nemcsak – mint a tudatban – intellektuálisan, hanem dolgozva-tevékenyen valóban megkettőzi és ennélfogva önmagát egy általa teremtett világban szemléli”. A tevékenység folyamatában az ember megváltoztatja a külvilág tárgyait, s ezáltal rájuk üti saját akaratának és …
Érdekel a cikk folytatása? »
LifePress Életmód magazin