Kezdőlap / Állatok / Halak / Delfinek

Delfinek

A delfinekről nagyon sok történet kering, miszerint akár az életünket is megmenthetik. Nemcsak hogy hihetetlenül okos állatok, de sokak szerint még a kutyáknál, vagy a macskáknál is több intelligenciával rendelkeznek. Az tény, hogy hatalmas az agytérfogatuk, azonban elég nehéz valós értelmiségüket felmérni, hiszen másképp működik, mint az emberi agy. Azonban köztudott, hogy gyorsan sajátítanak el feladatokat, és hangokkal, valamint testbeszéddel is kommunikálnak egymással. És ami ennél is fontosabb, nagyon sokat játszanak együtt, ez pedig mutatja értelmességüket, hiszen csak az intelligens élőlények képesek játszani. A delfinek néha hihetetlen dolgokat képesek művelni, és nem utolsósorban nagyon gyorsan, 27 km/órával képesek úszni, azonban ha hajó mellett haladnak, a hullámokat meglovagolva még gyorsabb tempóra képesek. Hasonlóan mint a denevérek, hanghullámokkal tájékozódnak, az általuk kibocsájtott hangok visszaverődnek a környezetben lévő tárgyakról, így az érzékelt visszhang alapján igazodnak el a víz alatt, és ugyanígy táplálkoznak. Vadászat közben a delfinek magas, csettintő hangokat adnak ki, így ezzel elkábítják a körülöttük lévő kisebb halakat. Több millió évvel ezelőtt a delfinek még négylábú állatok voltak, így ha jobban szemügyre veszünk egy mai delfincsontvázat, megfigyelhetjük az egykori lábak elcsökevényesedett maradványait. A delfineknek nagyon sok, mindegy 250 foguk van, ennek ellenére mégsem harapnák meg soha az embereket. A delfinek a cetek közé sorolható emlősállatok, és nagyon sok alfajt különbözethetünk meg, pl. palackorrú, csendes-óceáni, trópusi, atlanti, kardszárnyú, vagy kúposfejű delfin.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hívóhangok a tenger mélyéről

Általában a legtöbb vízi ragadozó a hallása alapján keresi meg a védtelen áldozatát. Hiszen a …

Hozzászólás