Depresszió

A depresszió látszólag alaptalanul kialakuló betegesen nyomott hangulat és mély szomorúság. Valójában van oka, de ezt általában éppen a depressziós beteg tudja legkevésbé meghatározni. Elvileg megkülönböztethetünk exogén (kívülről jövő) és endogén (belülről jövő) depressziót, de e két forma általában keveredik. A depresszió további jelei a hiányzó akaraterő, az érdektelenség, kedvetlenség, a koncentrációs zavarok. Mindehhez belső nyugtalanság társul, rossz közérzet, étvágytalanság, emésztési zavarok, testi panaszok. Jellemző az alvászavar, az önmarcangolás, önvád, bűntudat is. Csökken vagy elmúlik a nemi vágy. Az exogén depressziót külső, negatívan ható esemény váltja ki, pl. szerelmi csalódás, a munkahely elvesztése. Az ok ilyenkor felismerhető vagy legalábbis könnyen kikövetkeztethető. A súlyos és pszichológiai kezelést igénylő depresszióról akkor van szó, ha a betegen a bűntudat és a félelem érzése is eluralkodik, önértékelése irreálisan csökken. Az endogén depresszió kiváltója a depresszióra való hajlam, aminek okai természetesen megvannak a személyiség fejlődésében is. Az endogén depressziót konkrét esemény is kiválthatja, de jelentkezhet látható ok nélkül is. Kétszáz ember közül egy hajlamos az endogén depresszióra. Egy részüknél a betegség az utódoknál is jelentkezik, ami érthető, hiszen rossz mintát látnak maguk előtt. A depresszió okait még nem derítették fel pontosan. Vannak kutatók, akik a hipotalamusz működési zavarát feltételezik, mások az ingerületközvetítő anyagok töménységének csökkenését teszik felelőssé. Természetesen hajlamossá tehet minden, kora gyerekkorban elszenvedett lelki trauma is, pl. a szülők válása. Gyakran kórházi, gyógyszeres kezelésre is szükség lehet, különösen, ha az öngyilkosság veszélye is fenyeget. A kezelési eljárások sora a pszichoterápiás beszélgetéstől a gyógyszerek adásán át, különböző antidepresszáns készítmények léteznek, a ma már ritkán alkalmazott elektrosokkig terjedhet. Az orvos választása a beteg állapotától függ. Ha a beteg otthon van, a családnak megértően kell viselkedni vele. Aki súlyos depressziós, nincs abban a helyzetben, hogy segítsen önmagán. Még növelheti is a bajt, ha alkoholhoz vagy gyógyszerekhez, netán kábítószerhez menekül. A depresszió lehet rövid lefolyású, néhány hetes, de tarthat több éven át is. Különböző erősséggel törhet a betegre, olykor elmúlhat, máskor visszatérhet. Sok beteg a depresszió hatására munkaképtelenné válik. A depresszió veszélyes, mert öngyilkossági gondolatokkal járhat együtt. A környezetnek komolyan kell venni az öngyilkossági fenyegetéseket még akkor is, ha valódi céljuk nem a tényleges öngyilkosság, hanem a figyelemfelhívás.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Félelem vagy fóbia?

A félelem normális, sőt hasznos is lehet a veszélyes helyzetekben. Természetes reakció, védelmi feladata van, …

Leave a Reply