Kezdőlap / Társadalom / Eskövő / Esküvő: az evangélikus esküvői szertartás

Esküvő: az evangélikus esküvői szertartás

Az evangélikus egyház esküvői szertartása hasonló a katolikus egyházéhoz, ahhoz hasonlóan a vendégek, a vőlegény, a tanúk és a koszorúslányok itt is orgonaszóra vonulnak be, a menyasszonyt a katolikus esküvőhöz hasonlóan szintén kísérheti az édesapja az oltár elé. Ahol a férj a jobb, a feleség a bal oldalon áll, szemben az oltárral (a gyűrűk és az esküvői csokor is az oltárra kerülnek). A szertartás elemeihez ugyanúgy hozzá tartozik a közös ima és prédikáció, a szentige, az áldás, a pár egymásnak tett hűségfogadalma, a gyűrűk felhúzása egymás ujjára.
A különbség abban nyilvánul meg a két egyház között, hogy az evangélikus vallásnál a polgári szertartást érvényesnek tekinti, így az oltár elé már férjként és feleségként járul a pár, és a templomban Isten áldása miatt erősítik meg esküjüket, nem pedig az egyházi törvényesítés miatt. Míg a katolikus egyház a házasságot is szentségnek tekinti, addig az evangélikus vallásban két ember közös megegyezése.
A ceremónia előtt legalább 3 hónappal fel kell keresni a templomot, ahol házasságot szeretne kötni a jegyespár, ezután több személyes találkozón beszélik meg a szertartás mikéntjét (jegyesoktatás nincs), a zenét vagy a templom feldíszítését, illetve a lelkész személyre szabottan választja meg prédikációjának szövegét is.
Illetve az evangélikus egyháznál lehetőség van templomi esküvőre második házasságkötéskor is (válás után) – mert e vallás szerint az ember minden bűne megbocsátható Krisztus által -, amennyiben ezt a lelkész a személyes beszélgetések alapján vállalja.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A tökéletes menyasszonyi ruha

A nagy nap egyik legfontosabb részlete a menyasszonyi ruha. Minden nő álma egyszer egy hófehér …

Leave a Reply