Kezdőlap / Állatok / Madarak / Fülesbagoly

Fülesbagoly

Ki ne ismerné a kedves, bölcs fülesbaglyot? Gyakran szerepel a mesékben, így például megjelenik a Micimackóban és a Bambiban is, de sokszor a tudás jelképeként találkozunk vele egy-egy ballagáson vagy diplomaosztón.
Megtalálható hazánkban, sőt egész Európában is. Egyes példányok alig haladják meg a 20 cm-t, azonban vannak, akik a csaknem 40cm-es nagyságot is elérik. Ehhez hasonlóan a súlya is 20-40 dkg közt mozog. Talán hihetetlen, de ha kiterjeszti szárnyait akár az 1 m szélességet is elérheti.
Különlegessége többek közt annak köszönhető, hogy ahelyett, hogy fészket rakna, inkább a faodúkat választja önmaga és fiókái számára. Az újszülöttek még fehérek és inkább csak pihék, mintsem tollak borítják testüket. Az idősebb kisbaglyok színe azonban már nem igazán különbözik a kifejlett egyedekétől. Inkább csak méreteik alapján különböztethetjük meg őket.
Kicsi rágcsálókat eszik, amelyek csontjai felismerhetők a fészkelő hely alatt található köpetekben. Ugyanis a zsákmányt egyben nyeli le, és az emészthetetlen részeket visszaköpi.
Nem véletlen az sem, hogy ekkora fülekkel rendelkezik, ahogyan azt a neve is mutatja. Kitűnő hallásának köszönhetően képes éjszaka vadászni, ezért nappal leginkább csak aludni láthatjuk.
Ez a madár ragadózó, azonban ő maga sosem kerül étlapra. Még mi emberek sem vadászhatunk rá, ugyanis védett állat.
Több faj neve is tartalmazza a fülesbagoly kifejezést. Ilyen például az erdei fülesbagoly, vagy a nagy fülesbagoly, de van madagaszkári, réti, és még számos bagolyfaj, amelyek a madárvilágban igencsak ritkaságnak számító füleik miatt a fülesbagoly elnevezést viselhetik.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A papagáj ismertetése

A papagájok az állatvilágban a legkönnyebben, és szinte mindenki számára felismerhető madarak. Jellegzetes két ismertetőjegyük …

Leave a Reply