Gyermekkori amnézia

Gyermekkori amnézia

A gyerekkori amnézia jelenségére Sigmund Freud figyelt fel (1905). Lényege, az a tény, hogy az ember, élete első három évéből nem képes sok eseményre visszaemlékezni. Magyarázatul szolgálhatna, hogy az eseményekre vonatkozó emlékezet idővel elhalványul, és felnőttkorban már hosszú idő telik el a korai gyerekkor óta, ezért nem lehet azt felidézni. Ennek azonban ellentmond a tapasztalat. Igaz, hogy egy eseményre vonatkozó emlék az eltelt évek számával arányosan elhalványul, de a hanyatlás mértéke sokkal meredekebb az élet első hat évében történt eseményekre, mint az azt követőkre.
A legtöbb ember első emléke hároméves korában, vagy később történt eseményhez fűződik. Csak néhányan számolnak be egy éves kor előtti élményekről. Ilyenkor azonban gondot okoz az emlék valódiságának megállapítása, mert lehetséges, hogy a személy rekonstruálja azt, amiről úgy véli, hogy megtörtént.
A pszichoanalitikus felfogás szerint a gyerekkori amnézia azért áll elő, mert az első néhány év egyes érzelmi élményei annyira traumatikusak, hogy későbbi tudatba engedésük, vagyis a rájuk való visszaemlékezés, szorongással árasztaná el az egyént. Ezért aztán biztonságosabb ezeket a tudattalanban tartani.
Összességében, kiemelhető, hogy a felnőtt emlékei kategóriákba és sémákba szerveződnek, míg a kisgyermek anélkül kódolja élményeit, hogy összefüggésbe hozná más, azokhoz kapcsolódó eseményekkel. Amikor a gyermek kapcsolatot kezd kialakítani az események között, a korai élmények elvesznek. Biológiai oldalról megközelítve a kérdést, az egyes agyi területek fontosságát kell kiemelni, különösen a hippokampuszét, mely az emléknyomok megszilárdításában játszik szerepet. Így a gyerekkori amnézia a hippokampusz éretlenségével hozható összefüggésbe, amit az is indokol, hogy az agy szerkezete csak az első, illetve a második év végére fejlődik ki teljesen. Emiatt, az élet első két évében bekövetkezett események nem konszolidálódhatnak megfelelően, és így nem is idéződhetnek fel később.
A kognitív jellegű magyarázat szerint, lehetséges, hogy azért nem emlékszünk az életünk korai eseményeire, mert megváltozik a tapasztalatok emléknyomokká szerveződésének módja. A változás különösen hároméves kor körül szembeszökő, mert ez az az időszak, amikor a nyelvi képességek fejlődésében nagy ugrás figyelhető meg. Így, a nyelv egy új módszert kínálhat az emléknyomok megszervezéséhez. Ezt az iskola is serkenti, azáltal, hogy nagy hangsúlyt helyez a nyelvre, és a gondolkodás fejlesztésére.
Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a készségekre, és tényekre vonatkozó emlékezet között mutatkozó különbség. A csecsemőkorban tanultak nagy része készség, így nem a csak később kifejlődő ténymemóriában tárolódnak. Ezáltal nem is vesznek el.
Az iskolás korhoz közeledve, a gyerekek egyre inkább képessé válnak arra, hogy felnőtt utasításai alapján, egyedül hajtsanak végre feladatokat. Ez az emlékezetnek, a kisgyermekkor és az iskoláskor között történő, jelentős növekedése folytán válik lehetségessé. A változásban négy tényezőnek van kiemelkedő szerepe. Ezek közé tartozik: az emlékezet terjedelmének növekedése, az emlékezési stratégiák fejlődése, a megjegyzendő dolgok ismeretének bővülése, a saját emlékezeti folyamatokra vonatkozó tudás fejlődése.
Az emlékezeti terjedelmet az befolyásolja, hogy a gyerekek, minél idősebbek, annál hatékonyabban képesek saját mentális kapacitásaikat kihasználni. A mentális feldolgozás sebességének növekedése következtében az idősebbek több kognitív műveletet képesek végrehajtani, mint a fiatalabb gyerekek. (Vagyis, bár megfigyelhető jelenség, hogy a gyerekek növekedésükkel egyre több találomra kiválasztott számot, vagy betűt tudnak emlékezetükben tartani, nem a gyerekek emlékezeti terjedelmének abszolút mértéke növekszik. A gyerekeknek valahogy el kell képzelniük maguknak a megjegyzendő számokat. Mivel fiatalabb korban a számok egyszerű megismétlése is tovább tart, az információfeldolgozási kapacitás nagy részét ez a feladat köti le, és így kevesebb a megjegyzett szám.)
Jobb emlékezethez vezethet, hogy az idősebb gyerekek inkább képesek emlékezeti stratégiákat alkalmazni (pl: ismételgetés, szervezés). Egyszerű stratégiák már két éves kor előtt is megfigyelhetők. Ilyenkor azonban nem történik speciális stratégiák alkalmazása, sok egyszerű esetben nem is alkotnak stratégiát a gyerekek hétéves korukig.
Iskolás korra már felhalmozódik bizonyos tapasztalatmennyiség, mely gazdagabb tudásalapként, az információk háttértársítására szolgálhat. Ez pedig befolyásolja az emlékezeti teljesítményt.
Az iskoláskorúaknak több ismeretük van magáról az emlékezetről (metamemória), mint a fiatalabbaknak. Továbbá emlékezetük korlátaival is jobban tisztában vannak. Így eleget tudnak emlékezeti képességeikről ahhoz, hogy hosszabban tanulmányozzák az anyagot és teszteljék emlékezetüket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Értelmi retardáció

A népességnek mintegy 3 százaléka – ami elég tetemes rész! – olyan alacsony teljesítményt nyújt …

Hozzászólás