Kezdőlap / Egészség és fitness / Betegségek / Hátunk viselt terhei

Hátunk viselt terhei

A hátfájás korunk népbetegségének tekinthető. A rendszeres számítógép-használat, az ülőmunka és a mozgásszegény életmód – vagy éppen a túleröltetés – ugyanúgy okozója lehet, mint a nem megfelelő cipő viselése, valamint a túlzott lazaságból vagy éppen az önbizalomhiányból fakadó testtartási hibák. A legtöbben csak legyintenek, amikor ez a téma szóbakerül, mindaddig, amíg nem jelentkeznek a tünetek. Időskori betegségnek titlulálják, holott egyrészt a sajgó hát egyre inkább jellemző a fiatalokra is, másrészt pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni ez esetben (sem) a megelőzés szerepét.

A munkavégzés közbeni statikus testhelyzet sajnos igen nehezen elkerülhető, hiszen rengetegen dolgoznak irodában, ügyfélszolgálaton. Ugyanakkor az említett pozíciók mindegyike engedélyez óránkénti szüneteket; használjuk ki ezeket! Egyáltalán nem ciki, ha végzünk néhány fej- és csípőkörzést, ha kinyújtjuk, lelazítjuk a mereven tartott testtájakat. Amellett, hogy megelőzhetjük a hátfájást, a mozgás felpezsdíti a vérkeringést, ezáltal frissebben, koncentráltabban tudjuk végezni munkánkat, ráadásul a munkaidő lejárta után sem fogjuk magunkat úgy érezni, „mint akit agyonvertek”. Kérjük meg kollegáinkat, hogy csatlakozzanak hozzánk, így amellett, hogy jót cselekszünk velük, valódi közösségi élményt kovácsolhatunk a frissítő mozdulatsorokból!

Az úszás az egyik legkomplexebb testmozgás, amely amellett, hogy valóban szinte minden izomcsoportot megmozgat, kiegyenesíti, tehermentesíti gerincünket. A rendszeres úszás jelentős mértékben képes kompenzálni a helytelen testtartás káros hatásait. Ne féljünk a mozgástól, tényleg csak elindulni nehéz, azonban testünk meg fogja hálálni a törődést!

Felüdülést nyújthat az is, ha egy fárasztó munkanap végén otthonunkban pár perc erejéig végignyúlunk a padlón. Homorító gyakorlatokkal a pozitív hatás és a kéjérzet tovább fokozható!
Masszíroztassunk! Ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy profi masszőrhöz menjünk, kérjük meg párunkat! Egy alapos masszázs kiváló záróakkordja lehet egy napnak, valamint indítója az éjszakának…

Végül, de nem utolsósorban: az önbizalomhiány, a pszichés problémák szintén helytelen testtartáshoz vezethetnek. Húzzuk ki magunkat! Járjunk emelt fővel! Érezni fogjuk, hogy az egyenes gerincünk magabiztosságot ad nekünk, amely pedig nagyon fontos, hogy sikeresen vegyük az élet akadályait.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply