Kezdőlap / Önismeret / Agykontroll / Hozzuk vissza emlékeinket

Hozzuk vissza emlékeinket

Az agykontroll segítségével hatásosan fejleszthetjük memóriánkat. Bármilyen szám, élmény, esemény, név eltárolása és előhívása is sokkal gördülékenyebb a módszer elsajátításával, azonban ennek is, mint mindennek vannak feltételei.

Ahhoz, hogy valamit az agykontroll segítségével könnyebben meg tudjunk jegyezni, ahhoz azt akarnunk is kell, illetve fontosnak kell azt éreznünk. Ennek alapján hiába próbálkoznánk, mondjuk telefonszámok megjegyzésére – hogy el tudjuk kápráztatni barátainkat – az egész nem fog működni, mert nem akarhatja igazán senki, hogy többjegyű számsorozatokat mentsen el agyába, hisz nincs értelme és ezt agyunk tudja, nem csaphatjuk be.

A meditációval emlékező képességünk alapból javulhat, mégis az agykontroll az, mellyel igazán látványos eredményeket érhetünk el. Kezdjük azzal, hogy igazán semmit sem felejtünk el, minden egyes pillanat raktározódik agyunkban, kérdés, hogy milyen mélyen van. Minél fontosabb, minél nagyobb az esemény, annál inkább könnyebb előhívni az emlékeit. Emlékünk pedig mindenről van, olyankor is raktározódnak az információnk, amikor ezeket a sorokat olvassuk, milyen a hőmérséklet, mennyire kényelmes a ülés, a szomszédban halljuk, hogy valaki füvet nyír, stb. Mégis, ezek olyan információk, melyekre nem figyelünk, nem fontosak, így ezek azonnal elménk legmélyére kerülnek.

A meditáció, az Alfa szintjén a legmélyebb szintekig is lemehetünk, ahol a fentebb is írt élményeket (szagok, zajok, stb.) is átélhetjük újra. Ehhez a meditációs szintünk elérése után a képzeltbeli képernyőnket kell alkalmaznunk és az adott eseményt teljesen átélve előkerülhetnek az elveszettnek hitt emlékek. Elvesztettünk valamit? Vetítsük ki képernyőnkre a legutóbbi pillanatot, amikor még tudtuk, merre van és nézzük, ahogy követik egymást az eseménynek, el fogunk jutni oda, ahol megtalálhatjuk az adott tárgyat. Mindez nem boszorkányság, egy agykontrollban jártas – de még egy gyakorlott meditálónak is – számára ez gyerekjáték.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Relaxáció az agykontrollban

Bizonyára tapasztaltad már, hogy az álom és az ébrenlét határán lenni milyen kellemes és nyugodt …

Leave a Reply