Jennyfer Connelly

Amióta a film szakmában dolgozik, Jennifer Connellyről egyértelműen kiderült: szép és női bájakkal is kellemesen ellátott színésznő. Talán sokakban fel sem merült, de 2002-ben végérvényesen kiderült, hogy a kedves, szimpatikus lány nem csupán egy a kamera elé álló szépségek közül, de okos, tehetséges színésznő is. Ms. Connelly ugyanis a Rekviem egy álomért igen bátor szerepe után az Egy csodálatos elme-ért a Golden Globe mellett egy Oscar-díjat is átvehetett. Jennifer Lynn Connelly 1970. december 12-én született a New York Brooklyn Heights nevű város negyedében, a Brooklyn híd közvetlen közelében. Négy éves korában családja Woodstockba költözött, ám nem sokak később visszatértek a Nagy Almába, ahol a kislány a Szent Anna iskolában tanult. Még csupán tízéves volt, amikor Connellyék egyik reklámszakember ismerőse javasolta, hogy a különleges szépségű Jenny próbálkozzon meg a modellkedéssel. az elkövetkező években Jennyfer számos újságban tűnt fel, majdnem sokára a szokásos következő megálló, a tévé, azon belül is a Tales of the Unexpected című sorozat következett, hogy utána még ugyanabban az esztendőben Sergio Leone gengszter legendájában, a Volt egyszer egy Amerika-ban debütált a vásznon – a rövidke szerep a későbbiekben sokszor szerzett még neki munkát, mivel a filmben meztelenül táncolva sok producer és rendező figyelmét felkeltette. A serdülő ifjonc színésznő a nyolcvanas években kisebb mozikban tűnt fel. Ezekből talán a Phenomena és a Fantesztikus labirintus ismertebb. Persze a modell karrierjét sem adta fel.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Domján Edit

Mindenki Edite 1932. december 25-én született Budapesten, egyszerű család gyermekeként. Anyagi körülményeik szűkösek voltak, nehezen …

Leave a Reply