Kápolna

A kápolna egy kisebb templom szerű építmény amit általában szentek vagy vértanúk sírjai fölé emelnek. Az építményben istentiszteleteket tartanak. Vannak különleges kápolnák is mint , keresztelő kápolna , emlékkápolna , sírkápolna ezeket külön célokra , általában a nevükben szereplő előtagszó jelentésének a céljára használják. Kápolnákat emeltek még vértanúk sírjain kívül temetők mellett ,kisebb községekben , falukban , palotákban , tanyákon ,bérceken és elhagyott utakon . A kápolnának a vezetőjét káplánnak nevezzük. Általában a kápolna sokkal kisebb méretben mint a templom , rendelkezik egy toronnyal és haranggal is. Gyakran található mellette Jézus szobor , vagy kereszt. A kápolna elnevezés onnan ered hogy Szent Márton , katona korában egy koldusnak , aki Jézus volt , adta a köpönyegének a felét és ezután a találkozás után Márton megtért , így szerzetes lett , végül pedig püspök . A köpenyt a frank királyok megszerezték és magukkal tartották mindig és ahol tartották a köpenyt , annak a sátornak a neve capella lett és a papokat capellani nak nevezték el , ez magyarul annyit tesz hogy kápolna és káplán. Gyakran nagyon nagy templomokban , bazilikákban van külön kápolna is a mellékhajójukban. Magyarországon van Kápolna nevű község is , ami arról kapta a nevét hogy régen a falunak nem temploma volt hanem csak egy kápolnája. Néhány ismertebb kápolna Rosslyn-kápolna, Skócia , Bakócz-kápolna, Szent Mihály kápolna , Jáki Kápolna , Xavéri Szent Ferenc Kápolna , Mária-kápolna, Visegrád

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Norvégia építészeti csodái

Számos építészeti remekmű díszíti Norvégia országát, ezek közül kiemelendő a legnagyobb és leglenyűgözőbb Heddali fatemplom. …

Leave a Reply