Kezdőlap / Étel és ital / Főzés / Kínai töltött tésztafalatok

Kínai töltött tésztafalatok

Ez az étel igazán finom, és előre elkészítve, lefagyasztva, gyors vendégváró falatokkal kápráztathatjuk el vendégeinket.

Öntsünk kevés olajat egy wokba, alaposan hevítsük fel, majd ebben futtassuk meg a reszelt gyömbért, tegyük rá a darált húst, sóval, borssal ízesítsük. Állandó kevergetés mellett erős lángon átsütjük, majd tegyük hozzá a már előzőleg apróra vágott hagymát, gombát, paprikát, és a csíkokra vágott kínai kelt. Szezámolajjal, szójaszósszal meglocsoljuk, és alaposan összerázzuk.
A tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd 6×4 cm-es darabokat vágunk belőle. Felvert tojással kenjük le, és egy-egy kanálnyi tölteléket halmozzunk a közepére.
Szorosan tekerjük fel, ügyelve, hogy ne nyíljon szét. Bőséges olajban aranysárgára sütjük, és szójaszósszal, édes-savanyú mártással, vagy chili mártással kínáljuk.

Töltelékhez:

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 25 dkg kínai kel, vagy bébi kel
  • 1 nagy tv paprika
  • 1 csomó újhagyma
  • 15 dkg gomba
  • 2 chili paprika (vagy 2 teáskanál erőspista
  • 3 evőkanál paradicsompüré
  • 3 evőkanál olaj (ét-vagy olivaolaj)
  • 1 evőkanál szezámolaj
  • szójaszósz
  • 1 tojás
  • gyömbér, só, bors
  • A sütéshez olaj

Tésztához: készen kapható rétestészta, vagy a bátrabbaknak:
Háromcsészényi lisztet egy csészényi langyos, meleg vízzel és egy teáskanál sóval alaposan összedolgozunk, és kb. két órán át, pihentetünk

Tudta-e hogy az első tészta megközelítőleg 4000 éves? Kína területén találtak rá, egy Laija nevű településen, melyet földrengés és ezt követő hatalmas áradás pusztított el.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Császárrétes

A rétest csak magas sikértartalmú lisztből készíthetünk. Gyúródeszkára megszitáljuk a lisztet, hozzáütjük a tojássárgákat, majd …

Hozzászólás