Kezdőlap / Étel és ital / Főzés / Császárrétes

Császárrétes

A rétest csak magas sikértartalmú lisztből készíthetünk. Gyúródeszkára megszitáljuk a lisztet, hozzáütjük a tojássárgákat, majd csipetnyi sót és annyi langyos vizet-esetleg néhány csepp ecetet-teszünk hozzá, hogy középkeménységű tésztát nyerjünk.
Nagyon jól kidolgozzuk, amíg a tészta ujjainktól és a deszkától elválik, és kissé hólyagos lesz. Ezután kétfelé vágjuk, és a két részt egyenként újra nagyon jól kidolgozzuk, kerek cipóformára alakítjuk, ennek tetejét kevés zsírral megkenjük.
Előmelegített lábossal letakarva 20-25 percig pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket.
A kellően pihentetett tésztát liszttel meghintett abroszra helyezzük, és a cipó alá nyúlva, mindkét kezük fejével nyújtani kezdjük. Ezután lisztbe mártott kézzel óvatosan alányúlva, egyenletesen, előbb az egyik, majd a másik oldalól az asztal szélén túl húzzuk ki a tésztát.
Vastag szélt körben letépjük róla, a két cipó kinyújtásából nyert széleket később összegyúrjuk, újra pihentetjük, és később azt is kinyújtjuk. A kinyújtott tésztát egy rövid ideig szikkadni hagyjuk, majd felolvasztott zsírral meglocsoljuk.
A töltelék természete szerint, azt vagy az asztal egyik hosszában a tészta szélén egy hosszú csíkban rendezzük el, vagy egyenletesen szétterítjük a teljes felületen.
Ezután az asztal hosszabbik oldala felé állva jobbról-balról felhajtjuk lelógó tésztát, majd magunk előtt megfogva az abrosz két végét, azt megemelve és magunk felé húzva a betöltött rétest egyenletes rúd alakú tekercsbe göngyöljük fel. Ezt olyan hosszú darabokra vágjuk, hogy a kizsírozott tepsibe elférjen. Tetejét kenőtollal, zsírral megkenjük, és nem túl forró sütőben sütjük.
Ha elkészült, részsutosan kb. húsz darabra vágjuk fel.

A császárrétes töltelékéhez a vajat cukorral és a tojássárgájával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, búzadarát és a vaníliás cukrot, mindezt jól összedolgozzuk. Ezután hozzávegyítjük a tojások keményre felvert habját. Mielőtt a tölteléket a kinyújtott és zsírral meglocsolt réteslap szélére egy csíkban elrendeznénk, a tésztát szitált morzsával szórjuk meg, hogy a rétes sütés közben ne ázzon el.
A szép ropogóra sült rétest kevés porcukorral meghintve, külön tálalt csokoládémártással adjuk az asztalra.

Rétestésztához

  • 50 dkg liszt
  • 4 dkg zsír
  • 2 tojássárgája
  • 0,5 dkg só
  • 0,1 dl ecet
  • 3 dkg zsír
  • 5 dkg liszt
  • 12 dkg zsír

Töltelékhez

  • 20 dkg vaj
  • 30 dkg kristálycukor
  • 8 tojássárgája3 dl tejföl
  • 10 dkg búzadara
  • 2 dkg vaníliás cukor
  • 10 dkg morzsa
  • 5 dkg porcukor

 

Ezt mindenképpen olvasd el!

Élelmiszerek fagyasztásáról

Az élelmiszer-áruházak hűtőládái hatalmas mennyiségben és választékban kínálnak iparilag fagyasztott termékeket, kész-, és gyors ételeket. …

Leave a Reply