Az 1 éves baba táplálkozása

1 éves kor körül a baba étrendje megváltozik. Míg addig nagyon vigyázni kellett, mit és milyen formában fogyaszt a kicsi, 1 éves kor után gyakorlatilag már bármit megehet, amit a felnőttek is fogyasztanak. Jellemző az életszakaszra, hogy aktív érdeklődésbe kezd az őt körülvevő világ iránt, beleértve ebbe a tányérkájára került …

Érdekel a cikk folytatása? »

8. és 9. hónap a csecsemő életében

8. hónapban már bőven megválogatják hogy kivel barátságosak és kivel nem. A bizalmat felváltja a gyanakvás, főleg ha idegen emberrel találkozik. Ilyenkor nyugtalan a baba, már akkor is, ha elhagyjuk a szobát. Ez jelen van, körülbelül 15 hónapos korára elmúlik. Ebben a korban érdeklődést mutat a nemi szerve iránt, ez …

Érdekel a cikk folytatása? »

Apja lánya, fia

Nos sokan másképp vélekednek erről a témáról. Vannak olyan apukák akik keményebben fogják, és vannak olyanok, akik szinte mindent megengednek gyermekeiknek. A személyes tapasztalatom szerint nem mindegy, hogy a gyermek fiú vagy éppen lány. Mert ha az a gyermek fiú, apuci kicsit többet megenged mint amit az édesanyja engedne meg …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hetedik hónap a csecsemő életében

A csecsemő megtanulja a helyváltozást, így teljesen másképpen látja a világot. Úgy tartják, hogy azok kezdenek legelőször járni, amelyik először mászni kezd, vagy ülő helyzetből hamar képes felállni. Azok a babák akik a hasukon csúsznak vagy a popsijukon, ők hajlamosabbak később megtanulni járni. Ebben a korban a csecsemő már képes …

Érdekel a cikk folytatása? »

Nyaralás a babával.

Az ember elgondolkodik hogy is menjen el nyaralni ha baba van a háznál. Természetesen körültekintőbbnek kell lennünk a szállás kiválasztásánál és jobban meg kell előre tervezni a napi programokat is. Ha a babánk még nem töltötte be a 6 hónapot semmi problémánk nem lesz. Ők még könnyen alkalmazkodnak a „levegő …

Érdekel a cikk folytatása? »

A sportos kismama

A sportnak, a mindennapi mozgásnak minden életkorban és életszakaszban megvannak a maga előnyei. Nincs ez másként a várandósság ideje alatt sem. Sokan tartanak tőle, de bizonyossággal állítható, hogy megfelelő mennyiségben és odafigyelve a leendő édesanya testének jelzéseire, mindenképpen jótékony hatással van a kismama életére és ezzel együtt a baba egészséges …

Érdekel a cikk folytatása? »

6. hónap a csecsemő életében

Egyre nagyobb érdeklődéssel követi a világot. Ha ismerős hangját hallja, érdeklődve gyorsan arra forgatja a fejét. Hosszabb ideig tanulmányozza azokat a dolgokat, amik érdeklik. A gyermek egyre mozgékonyabb, ha megfogjuk a kezét, képes felülni. A hasán fekve rugdosva képes haladni. Ha csalódott, mert nem jut el oda, ahova akar, nem …

Érdekel a cikk folytatása? »

5. hónap a csecsemő életében

Ebben a korban képes megérteni az egyszerű fogalmakat, gondolkodása felgyorsul. Tudósok állítása szerint az újszülöttnek 5-10 perc szükséges ahhoz, hogy hozzászokjon az új dolgokhoz, míg a 3 hónapos csecsemő 30 mp-2 perc alatt képes rá, addig a 6 hónapos csecsemőnek 30 mp is elég. Ilyenkor kísérletezik, az ok-okozati összefüggéseket figyeli. …

Érdekel a cikk folytatása? »

4. hónap a csecsemő életében

Csecsemő egyre többet van fent, ébrenléti időszakai nagy része már nem a sírásról szól. Mutogassunk a gyermeknek különböző tárgyakat, mutassuk meg neki a világot, beszéljünk róla. A tükröt is nagyon szeretik. Saját magát vizsgálgatni benne. Fontos a bababiztos tükör és a megfelelő 15-20 cm távolság. Ilyenkor jön elő főleg a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Babaúszás

Ősidőktől fogva belénk programozott kapcsolatunk a vízzel. A folyadékkal telt közeg érzése már az anyaméhben átjárja a babákat. Napjainkban alapvetőnek minősül, hogy az ember tud úszni. Megtanulható gyerekkorban is, viszont minél előbb kialakul a víz szeretete a kicsikben, annál könnyebb dolga lesz a későbbiekben, és akkor még nem is ejtettünk …

Érdekel a cikk folytatása? »