Plasztikáról röviden

Az ember életében előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a tükörbe nézve elégtelenség tölti el teste látványa miatt. A korábban feszes bőr elernyed, az arcon, nyakon ráncok jelennek meg, mely kíméletlenül szembesít az idő múlásával.

A plasztikai sebészet nem az „újkor” vívmánya. 2600 évvel ezelőtt az ókori Indiában már éltek a szépítés, testi „helyreállítás” ezen formájával, de rohamos fejlődése csak a XIX. században indult meg az orvosi tudomány korszerűsödésével, a műtéti beavatkozások kifinomulásával, a fertőtlenítés szükségességének felismerésével.

Az átlag ember tudatában a „plasztika” szó egyet jelent az önmagukkal elégedetlen nők szépítészeti eszközével, mely alapjaiban véve igaz is, viszont valójában ez csak e terület egyik, természetesen nem legkisebb szegmense.

A plasztikai műtétek hátterében, mely valójában a férfiak körében éppoly népszerű, mint a nők esetében, leggyakrabban lelki problémák állnak. A világnézet változásával egyre fontosabb szempont a fiatalság –látszatának- megőrzése, mely indokot szolgáltat a beavatkozások elvégzésére. Ezt felismerve egy egész „iparág” épült a szépségre, melynek nem egyedüli képviselője plasztikai sebészet. A cél kevésbé drasztikus, ezzel együtt viszont kevésbé hatékony ága a kozmetikai készítmények gyártása, mely valójában nem jelent azonnali, tartós és hatékony megoldást.

A plasztikára való igény emelkedésével, az ebben rejlő anyagi lehetőségeket kihasználva az orvos társadalomban kialakult a kifejezetten erre a célra szakosodott réteg.

A normál keretek között igénybe vett plasztikai szolgáltatás jótékony hatással lehet mind az egészségre, mind a lelki egyensúlyra, önelfogadásra, így kifejezetten indokolt is lehet. Erős kisebbségi érzés esetén viszont a túlzásba vitt „korrigálás” könnyen mélyítheti a lelki sebeket, a visszafordíthatatlan külső-belső változások egy életen át elkísérnek, tükörbe pedig nézni kell…