Kezdőlap / Divat-szépség / Ráncok nélkül

Ráncok nélkül

A harmincas évek vége felé sok emberen már kezdenek az arc izmai lefelé csúszni, legalábbis ebben az időben kezdődik ez a változás. A kifejezett ráncok és a nem túl mély barázdák a nőkön a negyvenes évek közepén szoktak nyilvánvalóvá válni, a férfiakon pedig néhány évvel később. Sokszor persze eleinte olyan kevéssé látszik a változás, hogy sokan, elsősorban a férfiak, még nem tartják ezt olyan tényezőnek, amely komolyan rontja a megjelenést. Az ötvenes, de különösen a hatvanas évektől azután igazán ráncossá válik az arc. Ma az életkilátások összehasonlíthatatlanul jobbak, mint korábban voltak – hiszen akkor az ötven- vagy hatvanéves kor már aránylag magasnak számított -, és az idősek is egészen más életet élnek, mint régen. A 
hatvanéves kor ma még nem számít öregkornak, így tulajdonképpen érthető, ha az idősebbek életérzésüknek megfelelő, ránc nélküli arcot kívánnak maguknak. A kozmetikai készítményeiről világszerte ismert Helena Rubinsteint 82 éves korában megkérdezték: Mikor engedhető meg egy nőnek, hogy abbahagyja a külsejével való törődést? Az idás hölgy így válaszolt. „Egy nőnek az 
arcfestésről sohasem szabad elfeledkeznie, csak 90 éves kor felett engedhető meg, hogy valaki ne titkolja tovább a korát.” Még ha túlzásnak érezzük is mindezt: azért talán mégis érdemes elgondolkodni a dolgon.
Természetesen az említett változás esetében csupán átlagos életkorokról volt szó. Ugyanígy csak általában érvényes az, hogy a negyvenes évek közepétől a ráncképződésre való hajlam már olyan kifejezett, hogy egyedül a kozmetikai módszerek alkalmazása nem elég a folyamat tartós akadályozására vagy megállítására. Nem azt akarja ez jelenteni, hogy a kozmetikumok 
alkalmazása teljesen eredménytelen, sót épp ellenkezőleg: aki fontosnak tartja, hogy lehetőleg ránc nélkülinek látszódjék az arca, nem tud elég kozmetikai szert alkalmazni. Néhány esetben olyan mértékű lehet a ráncképződésre való hajlam, hogy már csak sebészi beavatkozásoktól lehet eredményt várni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A zsírszövet eltávolítása

Aki már egyszer komolyan harcolt a túlsúlya ellen, az jól tudja, hogy tulajdonképpen egészen elfogadható …

Leave a Reply