SD kártya

SD kártya, azaz angol nevén Secure Digital Card. Adatok tárolására szolgáló számítástechnikai tartozék. Kis méretének köszönhetően (kisebb, mint a Compact Flash kártya) számos elektronikai eszköz használja, úgymint fényképezőgépek, videokamerák, egyes MP3, MP4 lejátszók, digitális képkeretek, PDA-k, stb. Mobiltelefonokban igen gyakran alkalmazzák ennek a kártyának a kicsinyített másait, a MiniSD, illetve a MicroSD kártyákat.
Ez az adathordozó típus népszerűségét nagy adatátviteli sebességének, megbízhatóságának, nagy tárolókapacitásának és alacsony árának köszönheti. E kártyák nem tartalmaznak mozgó alkatrészt így az ezeken való adattárolás biztonságosabb, mint a hagyományos winchestereken.
Az SD kártya működésének alapjait képző szabványt 1999-ben fektette le az SD Szövetséget (SDA) alapító három vezető informatikai cég, a Panasonic, a SanDisk és a Toshiba. A tárolókapacitás folyamatos növelése folyamatos fejlesztést követelt meg. 2006-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi szabvány alkalmazása mellett nem növelhető 2 gigabájt fölé e kártyatípus tárolókapacitása. Éppen ezért új szabványt dolgoztak ki: 2006 végén jelentek meg az úgynevezett SDHC kártyák, melyek méretükben, csatlakozóik elhelyezkedésében, kinézetükben teljesen megegyeznek a korábbi SD kártyákkal, azonban ezek maximális kapacitása már akár a 32 gigabájt-ot is elérheti.
Fontos tudni, hogy az SD kártyát olvasó készülékek nem feltétlenül képesek a nagyobb kapacitású SDHC kártyák olvasására, az SDHC-t támogató eszközök azonban mindannyian képesek a kisebb kapacitású kártyákat írni, olvasni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

EVF és a gyártók harca a vevőkért

Az EVIL gépekkel kapcsolatban talán az egyik legtöbb vitát kiváltó tényező az elektronikus kereső (EVF) …

Hozzászólás