Kezdőlap / Oktatás / Tanulj táncolni és érezd jól magad!

Tanulj táncolni és érezd jól magad!

Reggel rohanás a munkába, délben éppen csak egy gyors ebéd, este a szokásos sorozat majd alvás. Nagyon unod már, hogy minden nap egyforma. Pedig van rá mód, hogy az ember felpörgesse a hétköznapokat. Csak egy héten egy óra, amit magadra és a barátaidra szánsz és máris többet fogsz mosolyogni.

A rendszeres testmozgás bizonyítottan javítja a kedélyállapotot. A zene szintén. A kettő együtt pedig duplán jó hatással van az emberre. Ma már szinte minden nagyobb településen indul tánctanfolyam és nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is.
A legtöbb helyen pár nélkül is lehet jelentkezni a társastánc tanfolyamra, mert az órákon párcsere van, így mindenkinek jut partner. Más részt mások is mennek egyedül. így olyanokból is kialakul pár, akik szólóban jelentkeznek.

A kezdő tanfolyamokon még elég vegyes a társaság, de a haladó kurzusra már csak azok maradnak, akik megtalálják a táncban azt, amit keresnek. Kialakul egy hasonló értékrenddel bíró, de ugyanakkor befogadó közösség, melyben mindenki jól érzi magát. Ahogy fejlődik a tánctudás, úgy közben mélyülnek a barátságok, olykor szerelmek szövődnek. Egy biztos, a komoly arccal érkezők szája hamarosan mosolyra görbül, ahogy megszólalnak az első taktusok.

Mindenkinek érdemes kipróbálni legalább egyszer a táncolás nagyszerű élményét. Nem gond, ha valaki már nem 18 éves és az sem, ha nem érzi túl ügyesnek magát. Ha a megfelelő tánciskolát választja, akkor türelemmel és feszültségtől mentes légkörben segítik majd az első lépések elsajátításában!

Ezt mindenképpen olvasd el!

A fegyelmezetlen viselkedés az iskolában

A fegyelmezetlen viselkedés az iskolában A fegyelmezetlen viselkedés normaszegést jelent. Ez, milyenség és mód tekintetében, …

2 hozzászólás

  1. A párommal elhatároztuk, hogy megtanulunk táncolni, nálatok indul teljesen kezdő csoport?

Hozzászólás