Kezdőlap / Állatok / Hüllők / Mocsári teknős

Mocsári teknős

A mocsári teknős az egyetlen Magyarországon vadon élő faj, viszont a vörös fülű ékszerteknős elterjedése miatt egyre inkább a kihalás fenyegeti. Emiatt védett állatnak számít. Ezen kívül ennek a kis állatkának nincsenek hatalmas igényei, hiszen a magyar időjáráshoz már hozzá van szokva. Mint a többi teknőst, ezt a fajtát is nyugodtan tarthatjuk a kerti tóban, bár télen ügyelnünk kell arra, hogy megfelelő körülmények között legyen.
Táplálkozását illetően növényi, és állati eredetű ételeket is elfogyaszt. Az állati eredetű ételeknél ilyenekre kell gondolni: szúnyoglárva, vízibolha, lisztkukac, kisebb rovarok, kisebb szárított halak, garnéla, és egyéb rákok, marhaszív, és csirkemáj. Növényi ételek, pedig: mindenféle vízinövény, spenót, saláta, gyümölcsök, és néhány zöldségféle is. Természetesen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy minden állat ízlése egyénenként változik, de alapvetően elég széles skála áll rendelkezésre tápanyagokból. Fontos az is, hogy változatosan etessük a teknőst, és soha ne adjunk neki egyoldalú táplálékot, pl. csak zöldségfélét, mert ez vitaminhiányhoz vezethet, ami sok teknősbetegség okozója lehet. Ezen kívül a zöld ételeknél ügyelnünk kell hogy megbízható helyről szerezzük be, valamint a szárított tápnál is mindig válasszunk minőségi ételt. Ügyeljünk a vitamin utánpótlásra is, hogy elkerüljük az esetleges ebből adódó betegségeket, és időnként adhatunk páncélerősítőt is.
A mocsári teknős a szabadban tavak közelében él, és mindig víz közelében marad. A páncélja maximum 20 cm-re nő meg.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Kis tavibéka jellegzetessége

A legkisebb zöld béka faj, orra hegyes, teste karcsú. Egészében véve hasonló a tavi békához, …

Leave a Reply