Vércsoport diéta

Ez a diéta még újdonságnak számít a mai világban. D’Adamo  nevű amerikai orvos felfigyelt arra, hogy ugyanazon ételek máshogy hatnak az emberekre. Ezt a másképp hatást a vércsoport különbségnek írta le. Szerinte csupán genetika, hogy milyen ételt szeretünk és mit nem. Ez a diéta alapján meg lehet ismerni, hogy kinek milyen étel tesz jót. Jobb lesz tőle a közérzete, egészsége és nem utolsósorban segít megtartani az ideális testsúlyt.
A vércsoportok összefüggnek az ember fejlődésével, vándorlásával, kialakulásával.
A 0-s vércsoport az arab, afro-amerikai és afrikai nép jellemzője. Jellemző rájuk, hogy kedvelik a szabadságot, örök túlélők, nem tűrik meg, ha uralkodnak felettük. Történelem szempontjából ezek a legkorábban élő népek.
A B-s vércsoportúak az állattenyésztők közössége.
Az A-s vércsoportúak az ősi növénytermesztők csoportja. Területileg elszigetelt csoportok, akik növénytermesztéssel foglalkoznak.
Az AB az A és B keveréke kb. 2000 éve alakult ki a nagy népvándorlások idején, köszönhetően a keveredésnek.

Hogyan is alakul ki a vércsoport?

A vérben a vörösvérsejtek felszínen, képződmények úgynevezett antigének találhatóak. Ezek a szervezet számára idegen anyagok, így a szervezet ellenanyagot termel. A vércsoport ezen antigének alapján állapítható meg. A, B és AB lehet, ha semmilyen antigén nem található a szervezetben, akkor 0-s vércsoportról beszélünk. Ebből kiindulva találták ki a diétát, hogy mennyire összeférhetőek az élelmiszerek a vörösvértestekkel.

Megfigyelték, hogy mindenki máshogy reagál a diétás ételekre. Valakinél jó, valakinél rossz hatást váltott ki. Így más ember szervezete máshogy reagál ugyanarra az élelmiszerre.
Ezért más vércsoportú embereknek más élelmiszerre van szüksége a megfelelő diéta kialakításához.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply