Kezdőlap / Cukorbetegség / A diabétesz szövődményei

A diabétesz szövődményei

Mindenki által ismert az a tény, hogy a diabéteszben szenvedő emberek életét – kezelés és odafigyelés hiányában – a súlyos szövődmények megjelenése veszélyezteti leginkább. Magyarországon a leggyakoribb halálokok közé a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel összefüggésbe hozható problémák sorolhatóak. Ezekhez nagyban hozzájárul a cukorbetegség is. A szív koszorúereinek fokozott meszesedése olyan állapotot eredményez a betegnél, hogy észrevétlenül, előjelek nélkül éri a szervet a szívizominfarktus. Ez az úgynevezett néma szívinfarktus. Éppen ezért magasabb a halálozás is ezeknél az egyéneknél, hiszen váratlanul történik meg a baj, továbbá az esély, hogy egy cukorbeteg szívinfarktust kapjon többszöröse, mintha egészséges emberről lenne szó. Hasonló a helyzet az agyi erek szűkületével, trombózisával is, illetve a magas vérnyomás megjelenésével is, igyekezni kell tehát a vérnyomást minél alacsonyabb szinten tartani. A vegetatív és szomatikus idegrendszer károsodása (neuropátia) okozza a periferiális erek, azaz a végtagok ereinek problémáját, aminek következtében gyakran kerül sor a láb amputációjára előrehaladott diabétesz esetében. Ennek az oka, hogy a bőr hajlamossá válik a fertőzésekre, illetve hogy az ízületek sem képesek megfelelően ellátni a funkciójukat, és a lábak megrogynak, így fekélyek, fertőződések jönnek létre, mely súlyos esetben szükségessé teszi az amputációt. A talp bőrének folyamatos kezelése elengedhetetlen a megelőzés érdekében.
Gyakori és alapvető a vese (nefropátia) és a szem károsodása. A vese működése a vérből a vizeletbe jutó salakanyagok miatt gyengül, szélsőséges esetben pedig veseelégtelenség lép fel. A retina ereinek károsodása pedig akár vakságot is okozhat.
A 2-es típusú diabéteszben szenvedők közül – akik nem igényelnek inzulinkezelést – sokan tévednek, mikor azt hiszik, hogy betegségüket nem szükséges komolyan venni, pedig éppen annyira vannak kitéve – ha éppen emiatt a tévedés miatt nem jobban – a káros szövődményeknek, mint 1-es típusú diabéteszes társaik.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A cukorbetegség megelőzése, gyógyítása

Napjainkban egyre többen válnak a cukorbetegség valamely változatának áldozatává. Ehhez nagymértékben hozzájárul az egészségtelen táplálkozás, a stressz, a mai mozgásszegény életvitel. Napjainkban a gyerekek mozgás helyett előszeretettel töltik idejük nagy részét számítógép, vagy tévé előtt ülve, amiben persze rengeteg szülő is hibás. Rohanó világunkban a változatos étrend fogyasztása helyett számtalan embertársunk gyorséttermi ételeket fogyaszt, mit [...]

Hozzászólás