Kezdőlap / Utazás és szabadidő / Nyaralás / A fáraók földje – Egyiptom

A fáraók földje – Egyiptom

Észak-Afrikában, illetve részben Délnyugat-Ázsiában fekvő ország. A fáraók földje már hosszú évek óta tartozik a turisták kedvelt úti célja közé. Egyiptom a legnépesebb arab ország, megtalálható az iszlám és a keresztény vallás is. Fővárosa Kairó, melynek legfőbb vonzereje a turisták előtt a szfinx és a piramisok. A nyári szezon áprilistól egészen október végéig elhúzódik. A hőmérséklet tartósan 
40 C fölé is emelkedhet. A téli szezon ideje pedig novembertől március végéig tart, ekkor még az idő alkalmas a fürdésre is. Hivatalos pénznem az Egyiptomi Font. A váltópénz a piaszter. Időeltolódás: Magyarország +1 óra. Számos közkedvelt üdülőhelye közül az egyik legkiemelkedőbb Hurghada, mely a Vörös tenger partján fekszik. Napjainkban is folyamatosan növekszik, bővül, újabb szállodák épülnek. Mint más arab országokra is jellemző a piac, itt is sok található. Csak a szupermarketben vannak feltüntetve az árak, ezekben a boltokban nem lehet alkudozni, viszont a bazárokban, piacokon kötelező. Minden évben szeptember hónapra tehető a nagy böjt, a Ramadán ideje. Ez idő alatt a helyieknek napfelkeltétől napnyugtáig tilos enni, inni, cigarettázni és vízipipázni. Minden nap ellátogatnak a mecsetekbe imádkozni. Az ünnep végét többnapos ünnepséggel búcsúztatják. A helyi közlekedésre főleg a taxi a jellemző. Nagyon jól kialakított taxi hálózat áll a turisták rendelkezésére. A járványoktól nem kell tartani, azonban a csapvíz ivásra nem alkalmas. A szállodákban ételek széles választékával találkozunk, az arab ízek keverednek az európai ízekkel. Húsételeik közül kiemelkedőek a különféle kebabok illetve a kofta. Nemzeti ételnek számít az el ful, mely babból készült étel, tojással tálalva. Az arab tea nagyon ízletes. Igen elterjedt szokás a vízipipázás is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Yucatán-félsziget

A Yucatán-félsziget a maja romokon kívül is tartalmaz érdekességeket: a gyönyörű spanyol koloniális városok, búvárkodás-fürdőzés …

Leave a Reply