Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A háború vége

A háború vége

1918 márciusában német offenzíva indult nyugaton, azonban a második marne-i csatában a franciák újból megállították az előnyomulást. Közben az amerikai csapatok is megérkeztek. A júliusi harcokat már nem a német támadás visszaverése, hanem az antanttámadások megindulása jellemezte. Augusztus 8-án pedig Amiens városától keletre az antanterők meglepetésszerű támadást hajtottak végre. Ebben hatszáz tankot és közel kétezer repülőt is bevetettek.
Ez az új típusú támadás néhány óra alatt húsz kilométer szélességben elsöpörte a német frontot. Ludendorff tábornok emlékiratában augusztus 8-át a német hadsereg „fekete napjának” nevezte. Ekkorra az antant már közel kétszeres erőfölényt összpontosított a nyugati hadszíntéren, és ezt a fölényét hónapról hónapra fokozta.
A harcászat módja is lényegesen megváltozott. A tankok és a repülők tömeges bevetésével immár áthatolhatóvá vált a korábban áttörhetetlennek bizonyult beásott védelem. A német hadsereg megkezdte visszavonulását.
A tavaszi német támadás kivédése után az antant-hadvezetés megerősítette balkáni hadseregét. Június végén az egyik legkiválóbb francia tábornokot, Franchet d’Espercy-t állították a balkáni hadsereg élére. Ez, amely főleg francia és szerb katonákból állott, de angolokat, görögöket és olaszokat is tömörített, mintegy háromszázötvenezer főnyi erőt jelentett, fölényes tűzerővel. Vele szemben ekkoriban majdnem kizárólag legyengült bolgár csapatok állottak. Így a bolgár front rövidesen összeomlott. Szeptember végén a bolgár kormány aláírta a fegyverletételi egyezményt. A szövetségesek szabad áthaladást nyertek Bulgária területén, és megszállhatták bármely általuk szükségesnek tartott stratégiai pontot.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Lausanne-i békekonferencia

A szultanátus megdöntése 1922 októberében az antant képviselői fegyverszünetet írtak alá az ankarai kormánnyal, amelyet …

Leave a Reply