A helyes fekvés

A hátfájás egyik oka a rossz alvás lehet. Ennek kiküszöbölésére adunk most néhány tippet.
A fekvő testhelyzet és az alvásra fordított idő az ember életének harmadrészét teszi ki és tulajdonképpen a szervezet regenerációjának célját szolgálja. Az a tény is ismert azonban, hogy nem minden ember találja az alvást kellemesnek és pihentetőnek.
A támasztó- és mozgatórendszer, a gerinc és a porckorongok számára a helyes fekvés jelenti a legkisebb megterhelést.
Amilyen gyakran csak lehet, próbáljuk gerincünket természetes, élettani helyzetében tartani!
Ahhoz, hogy ezt a fontos szabályt fekvés és alvás közben betarthassuk, két szempontot kell figyelembe venni: az egyik a megfelelő fekhely, a másik a pihentető fekvéstechnika és a lazító alvás előkészület.
Új fekvőhely vásárlásakor ne az ár legyen mérvadó! A legfontosabb, hogy kellemes és élettanilag helyes fekvést biztosítson. Néhány általános szempont a vásárláshoz és a helyes fekvéshez:
A fekvőfelületnek (matracnak) nem szabad olyan puhának lennie, hogy fekvés közben besüllyedjen.
A matracnak (ágybetétnek) igazodni kell a testformához, tehát háton fekvő helyzetben a gerinc élettani görbületeihez, mert csak ez biztosítja az egyenletes nyomáselosztást.
Jól szellőző fekvőfelület.
A túlságosan kemény fekvőfelület helytelen testtartást és gerincfájdalmat okozhat (pl. hálózsákban padlón aludni).
Magasabb fekvőhely esetén könnyebb a felkelés és a lefekvés.
Kerülni kell a túlságosan vastag és nagyméretű fejpárnát, inkább több kisebb méretűt használjunk, melyeket a szükségnek megfelelően formálhatunk.
Háton fekvésnél egy kispárnát használjunk. Deréktáji panasz esetén a térd alá is tegyünk kispárnát.
Oldalfekvésben a fej és a deréktáj alá tanácsos párnát helyezni, egyik vagy mindkét lábat behajlítani, aszerint, hogy melyik helyzet kellemes. A két térd közé helyezett kispárna vagy takaró stabilan tartja a medencét és ezzel megakadályozza az ágyéki gerinc csavarodását.
Akkor tudunk különösen jól aludni, ha fizikailag és pszichésen is ellazult állapotban vagyunk. Az esetleges izomfeszültségeket próbáljuk meg alvás előtt lazító és nyújtó gyakorlatokkal megszüntetni. Ne végezzünk szellemileg megerőltető munkát közvetlenül az elalvás előtti időben, helyette kifejezetten hasznos és ajánlatos a zenehallgatás.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Ágybavizelés

Testi szint: húgyhólyag (nyomás-ellentartás és -elengedés). Tüneti szint: a tudatos önkontroll elhagyásával, az alvás folyamán …

Leave a Reply