LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az eszmeinek számos felfogása ismeretes. Ezek azonban két alapvető pólus köré rendeződnek el: a materializmus és az idealizmus pólusa köré. Az idealizmus az eszmeit szubsztancia gyanánt fogja fel, amely állítólag az anyagi világ felett áll, az anyagból le nem vezethető és általa meg nem magyarázható. Ebben a felfogásban az eszmei megjelenhet úgy, mint az elsődlegessé változtatott egyéni tudat számára közvetlenül adott dolgok (szubjektív idealizmus), mint a tiszta ideák külön világához tartozó őseredeti lényegiségek (platonizáló idealizmus), mint az abszolút ész tevékenységének eredménye (hegeliánus idealizmus), mint az anyagi mellett létező külön szubsztancia (a dualizmus karteziánus típusa), vagy pedig mint
az értékek és jelentések sajátos világa (modern kritikai realizmus és fenomenológia) stb.
Az eszmeinek a Marx előtti materializmus által képviselt értelmezése annyiban bizonyult elégtelennek, amennyiben a passzív szemlélet termékeként fogták fel, és nem úgy tekintették, mint az emberek – kölcsönös érintkezésük dinamikájában végbemenő – társadalmi-történelmi tevékenységének módját és eredményét.
A tudatra és az agyra vonatkozó dualista felfogás hosszú időn keresztül nagyon népszerű volt a tudományban. A tudatot valamiféle szuperfizikális jelenségnek tekintették, amely az agy felett vagy annak „pórusaiban” helyezkedik el, valahogy úgy, ahogy a köd a föld felett vagy a méz a lépben. Úgy képzelték el, mint valamely aktív lényt, amely eszközként használja az agyat saját céljainak megvalósítására. A spiritualista számára a lélek -„művész, aki hangszeren játszik – mármint az agyon. De ahogy a művész csak akkor tud játszani, ha van hangszere, úgy a lélek is csak akkor tud hatást gyakorolni a testre, ha van agy”. S bár a kéreg olyan területet alkot, ahol „agy és lélek találkoznak,” a szellemi nem jön létre az anyagiból, hanem kezdettől fogva létezik, és csupán feleszmél. Az anyagot és a tudatot szakadék választja el egymástól, amelyet nem lehet áthidalni.
